Black Friday a social médiában
Elérkezett november vége, a Black Friday időszaka, amit mindenki nagyon várt Magyarországon is.
Bár egyre több az ilyen kampány, még mindig kevesen használják ki integráltan a közösségi médiában rejlő óriási potenciált.
Black Friday a social médiában
A Black Friday idején hatalmas a reklámzaj, az utóbbi években már a social csatornákon is. Elsősorban azért is, mert itt egy-egy bejegyzéssel vagy hirdetéssel sokkal kifinomultabban lehet célozni nemre, korra, de akár még akár arra is, hogy milyen márkájú okostelefon tulajdonosokat szeretnénk elérni.
Éppen ezért érdemes a Black Friday kommunikációba beépíteni a közösségi csatornákat is. A Be Social csapata már hetek óta az akciók lázában ég, igaz, mi nem azért, hogy mit fogunk vásárolni, hanem hogy minél kreatívabb tartalmakat készítsünk a partnereink számára és minél jobb konverziós arányt érjünk el ezekkel a megjelenésekkel.
Ügyfélszolgálat? Inkább Facebook!
A vásárlók manapság sokkal gyakrabban írják meg kérdéseiket Facebookon mint a hagyományos ügyfélszolgálatnak. Éppen ezért az év minden napján kiemelten fontos, hogy megfelelő moderációs csapat álljon az oldalak mögött. Ez a Black Friday idején kiemelten igaz. Ilyenkor a felhasználók azonnali választ és reakciót várnak a kérdéseikre, hiszen a legtöbb akció csak egy napig tart.
A csapatunk hetek óta készül a felmerülő kérdések rohamára és 24 órás moderálás során, éjjel és nappal is válaszolunk a beérkező kommentekre, üzenetekre. Ezzel is igyekszünk támogatni a partnereinket abban, hogy a legjobb eredménnyel zárják a november végi nagy akciós rohamot.

Pray for the social media moderators