Nagyon sajnálja a Facebook az emberkísérletet

Közzétéve: 2014. október 02.

Még nyár elején derült ki, hogy a Facebook 2011-ben csúnyán manipulálta több felhasználójának a hírfolyamát. Most kértek érte elnézést.

Világszerte felháborodást váltott ki, amikor nyilvánosságra került, hogy a Facebook még 2011-ben óriási pszichológiai kísérletet hajtott végre, 700 ezer felhasználójuk “részvételével”. A kutatás során arra voltak kíváncsiak, igaz-e, hogy az emberek hangulatát nagyban befolyásolja az, hogyha sok negatív, vagy sok pozitív bejegyzés kerül eléjük.

A Facebook hivatalos blogján hosszú hónapok után írtak először az esetről. Korábban egy interjúban a vállalat második emberét, Sheryl Sandberget is kérdezték az ügyről, aki akkor csak annyit mondott, sajnálják, hogy rosszul kommunikálták a kísérletet.

A mostani bejegyzést a közösségi oldal fejlesztési vezetője, Mike Schroepfer publikálta, amiben leírja, hogy bocsánatot kérnek, és valóban sok dolgot máshogy kellett volna csinálniuk.

Leírja, hogy a kutatást nem hagyják abba, ám a 2011-hez hasonló eset többet nem fordulhat elő, ezért új irányelveket határoztak meg. Az ígéretek szerint a cégvezetőknek is bemutatják majd a kutatási terveket, ha azok bizonyos csoportokra fókuszálnak majd (például bizonyos életkor alatti felhasználók). A kutatások pedig a vezetők a jóváhagyása nélkül nem kezdődhetnek el, sőt, egy egész stáb felügyeli majd a folyamatot. A projektekbe peidg jogi- és adatvédelmi csoportok is betekintést nyernek, akiknek az lesz a feladatuk, hogy ellenőrizzék, a kutatócsoportok az újonnan elfogadott irányelvek szerint járnak-e el. A Facebook ezen felül oktatást is szervez: akik részt vesznek majd a kutatásokban, azoknak előzőleg egy hathetes képzésen kell részt venniük, illetve évente tartanak majd adatvédelmi és adatbiztonsági előadást.

Érdemes még kiemelni, hogy ezen az oldalon a Facebook mindenki számára elérhetővé teszi az összes kutatási eredményét.