Tudd meg, mit tettél 10 perce!

Közzétéve: 2013. december 19.

Tegnap a fotók átméretezése mellett egy másik fontos újítást is bevezetett a Facebook az oldal üzemeltetők számára. Az Insights analitika végre nem csak  2 napos csúszással ad adatokat, hanem valós időben. De az újdonságoknak itt még nincs vége:

A bejegyzéseket eddig is valós időben láthattuk az Insights-ban: ahogy kitettünk egy posztot, nem sokkal később már nézhettük is, hány embert értünk el vele. Mostantól azonban az analitikák is felzárkóztak és minden diagramon az aznapi adatok lettek az utolsók, így nem kell 2 napot várnunk, hogy megnézhessük, hogy befolyásolta oldalunkat 1-1 jobb posztunk:

De az újdonság itt még nem ért véget, mert nem csak előre ugrottunk 2 napot az időben, de vissza is, 2 további plusz évet! 🙂 Egészen mostanáig csak júliusig kérhettünk le adatokat a múltból, de mostantól egészen 2011-ig visszamehetünk az időben, így akár 2,5 évet is áttekinthetünk egyetlen diagramon, vagy táblázatban!

Azoknak, akik rendszeresen kiértékelik a kommunikációjukat a számok mentén, nagy segítség ez a két újítás. Használjátok ki, érdemes! 🙂