Saját alkalmazást kapott a Facebook hirdetéskezelője

Közzétéve: 2015. február 24.

A Facebooknál már egy ideje felismerték, hogy az asztali gépek helyett egyre inkább a mobiljainkon intézzük ügyeinket, pláne igaz ez az üzletemberekre, marketingesekre. A Facebookon hirdetők körében is már régóta megmutatkozott az igény arra, hogy a kampányokat akár akkor is megfelelően tudjuk kezelni, ha úton vagyunk. Éppen ezért már tavaly nyár óta elérhető a hirdetéskezelő mobilon, amit ma már havonta több mint 800 ezren használnak. Csak idő kérdése volt, hogy a cégnél erre egy alkalmazást is összedobjanak, és jó hírünk van azoknak, akik már régóta várták ezt a szolgáltatást: a Facebook bemutatta az Ads Manager, vagyis a hirdetéskezelő appot.

Ezen keresztül figyelemmel kísérhetjük az éppen futó kampányainkat, de akár újakat is elindíthatunk vele. Az alkalmazáson belül szerkeszthetjük a hirdetéseinket, módosíthatjuk azok költségvetését és ütemezését, de új hirdetéseket is létrehozhatunk.

Amerikában már kedden kigurították az appot iOS-re, de a Facebook azt ígéri, hogy hamarosan világszerte megkapjuk. Androidra egyelőre sajnos nem elérhető az újítás, de a Facebook a bejelentésében hozzátette, hogy még idén ezekre a készülékekre is elkészül az alkalmazás.

A Facebookon egyébként jelenleg több mint kétmillióan hirdetnek aktívan.