Három hét, egy játék, hatezer hírlevél-feliratkozó

Közzétéve: 2015. március 25.

Egy egyszerű Facebook-alkalmazás segítségével nagyon hatékonyan tudunk CRM-adatbázist növelni, építeni – ez történt most a Nestlé Babánál is.

Három hétig futott a Nestlé Baba Facebook-oldalán egy képfeltöltős alkalmazás, amelyet a Pizsama Hami termékre építettünk. A tejpép promóciójának fő üzenete a „tartalmas étkezéssel a nyugodt alváshoz” – erre építve a felhasználóknak az alvó kisbabájukról kellett fotót feltölteni. Célunk egyrészt az újonnan bevezetett termék népszerűsítése volt, illetve a CRM-rendszer bővítése a hírlevélre való feliratkozás lehetőségének a megadásával. A játékot úgy találtuk ki, hogy az kapcsolódjon a termékhez, a nyeremények pedig a célcsoporthoz, a már meglévő, illetve potenciális ügyfeleknek szóljanak. A fődíjas kisfiú/kislány fotója egy hónapig szerepel a Pizsama Hami termékek csomagolásán, míg a többi nevező Nestlé Baba termékcsomagokat, a szavazók pedig macis törölközőt nyerhettek.

Tapasztalatok

Látszólag egyszerű maga a feladat és a mechanizmus is, de ha hasonló játék elindítását fontolgatjuk, készüljünk fel arra, hogy a háttérben nagyon komoly munkára van szükség, amire napi szinten több órát is rá kell szánnunk.

Bár a játékszabály könnyen elérhető az alkalmazás felületéről, mivel sok mindent kell benne megfogalmazni, készüljünk fel arra, hogy számtalan kérdést kapunk majd (kezdve a játék időtartamáról, a szavazásról, a nyereményekről, vagy arról, hogy miért utasítottuk el a feltöltő fotóját). Ha nem akarjuk magunkra haragítani a felhasználókat, akkor ezekre a kérdésekre, panaszokra érdemes minél hamarabb (1-2 óra alatt) pontos, érthető válaszokat adni.

Nézzük meg, mik azok a fő szempontok, amiket mindenképp szem előtt kell tartanunk, amikor ilyen promócióba kezdünk!

Annak érdekében, hogy a felhasználóknak megkönnyítsük a dolgát, a felületet egyszerűvé és letisztulttá tettük. Így a játékleírásban röviden összefoglaltuk, hogy mi a feladat, illetve hogy mi alapján sorsolunk. Amit fontos szem előtt tartani, hogy nagy hiba lenne, ha automatikusan az kerülne ki nyertesként, aki a legtöbb szavazatot kapja. Hiszen ilyenkor előnybe kerülhetnek azok, akiknek rengeteg Facebook-ismerősük van, illetve nagy az esély arra, hogy többen csalással próbálnak jogtalan előnyre szert tenni. Azért, hogy ezeket az eseteket elkerüljük, a Pizsama Hami játékban kikötöttük, hogy a 30-30 legtöbb szavazatot kapott kisfiú és kislány között véletlenszerűen sorsoljuk ki a fődíjat. Emellett leírtuk azt is a játékszabályzatban, hogy azokat, akiket csaláson kapunk, automatikusan kizárjuk a játékból.

A másik fontos dolog a játék elindítása során, hogy a feltöltött fényképek ne kerüljenek ki automatikusan az oldalunkra, nehogy illetlen, a játékba nem való képek kerüljenek fel automatikusan az alkalmazásba. Ha előzetesen moderálunk, határozzunk meg egy általunk betartható határidőt, például, hogy a beküldött képekre egy napon belül megérkezik az adminisztrátori jóváhagyás. Ez természetesen rengeteg időt felemészthet – hiszen minél sikeresebb, népszerűbb a játékunk, annál több fényképet kell ellenőriznünk, azok megfelelnek-e a feltételeknek. Ügyeljünk rá, hogy a felület, melyen keresztül a képeket feltölthetjük, legyen minél érthetőbb, áttekinthetőbb, hiszen nem minden játékos gyakorlott felhasználó, számukra is egyértelművé kell tennünk a beküldés módját.
Szervezőként érdemes méretkorlátot meghatároznunk a képekhez, hogy ne foglaljon túl sok tárhelyet a sok pályázat, illetve kérjük meg a pályázókat, hogy adjanak címet is a képeiknek, hogy később könnyebben lehessen megtalálni őket.

A szavazás során az összes, addig feltöltött és jóváhagyott fénykép megtalálható, azok között akár cím, akár a beküldő neve szerint lehet szűrni, keresni. Ezen belül a toplistára is rá lehetett szűrni, jelen esetben a 30 legtöbb szavazatot kapott kisfiú, illetve kislány fotójára.

A szavazást természetesen korlátoztuk: egy nap csak egy képre tudunk szavazatot leadni, azonban a Tetszik-et akárhány képre nyomhatjuk.

Eredmények

A képfeltöltős alkalmazások az elmúlt években semmit sem veszítettek a népszerűségükből. A Pizsama Hami játék is hatalmas sikerrel futott, a háromhetes időtartam alatt több mint háromezer fotót töltöttek fel a felhasználók, és összesen több mint százezer szavazat érkezett a képekre.

A játékban való részvételnek nem volt feltétele a hírlevélre történő feliratkozás, ennek ellenére több ezer felhasználó döntött úgy, hogy egy részletesebb regisztrációs felületet kitöltve később is szeretne híreket, személyre szabott ajánlatokat kapni a szervezőtől.

A játékban a legtöbb szavazatot kapott kisfiú fényképe például 2263 voksot zsebelt be, míg a kislányoknál 797 szavazat kellett az első helyhez.

Ha Ti is szeretnétek oldalatokon hasonló játékot futtatni, írjatok nekünk, örömmel segítünk Nektek is egy közös munkában!