Már 20%-nál több szöveg is lehet a hirdetések képeinél

Közzétéve: 2016. április 12.

A Facebook hirdetések képeinél régóta élt a 20%-os szabály. Ez azt hivatott elérni, hogy a felhasznált kép felületének ötödénél többet ne borítson be szöveg. Ez a gyakorlat azonban 2016. március 22-én ha nem is szűnt meg teljesen, jelentősen módosult.

A 20%-os szabály nem vész el, csak átalakul

A korábbi szabályozásban elérhető 20%-os szöveg arányt a képen be kellett tartani, különben nem jelent meg a hirdetés. Ennek ellenőrzésére kínálta a Facebook a rács eszközt, ahova feltöltve a képet kiválasztható a rajta lévő szöveg és a rendszer jelzi, hogy megfelel-e a szabálynak, vagy sem. Úgy tűnik azonban, hogy a hirdetésekben már nem él a korábbi 20%-os előírás, a Facebook külön értesítés, vagy bejelentés nélkül törölte el az eddigi gyakorlatot.

Mostantól a képen bármennyi szöveg szerepelhet, azonban a sok szöveg kevesebb elérést hozhat, vagy többet kell fizetni azért, hogy a korábbihoz hasonló eredményeket hozzon a szponzorált poszt. A hirdetési rendszer négy osztályra bontja a képen szereplő szöveg mennyiséget, amely alapján egy új algoritmus gondoskodik a megjelenések teljesítéséről.

Négy új kategória a képen szereplő szövegre

  • Image Text: OK
  • Image Text: Low
  • Image Text: Medium
  • Image Text: High

Amennyiben a feltöltött kép az OK kategóriába lett sorolva, azon valószínűleg nincs sok szöveg, egy logó, vagy pár kisméretű szó szerepel csak. Ilyen esetben a hirdetési megjelenések jól teljesítenek.

facebook-hirdetes-text-ok

A Low kategória esetében már több a szöveg. Ez esetben már elképzelhető, hogy kevesebb embert lehet elérni a poszttal ugyan annyi pénzzel, mintha az OK kategóriába tartozna a kép.

facebook-hirdetes-text-low

A Medium tartomány esetén kevesebb ember érhető el, mint ami optimális esetben történne, ezért ilyen esetben még több pénzbe kerül a hirdetés, ha több szöveggel rendelkező képet használnánk.

facebook-hirdetes-text-medium

A High osztály esetén tulajdonképpen bármennyi szöveg lehet a képen, ezen esetben nem garantált a célközönség elérése, egyszerűen rosszul fog szerepelni a hirdetés.

facebook-hirdetes-text-high

Kivételek szövegre, amelyek nem rontják a hirdetés teljesítményét

  • Mozi poszterek
  • Könyvborítók
  • Albumborítók
  • Termék képek (ahol a teljes termék szerepel rajta szöveggel és nincs külön felnagyítva a szöveg rajta)
  • Koncert, zenei fesztivál, sportesemény poszterek
  • Kézírás, képregények részletei
  • Alkalmazások és játékok képernyőmentései
  • Jogi szöveg
  • Infógrafika

Elemek, amelyek szövegnek számítanak

  • Logók: minden szöveg-alapú logó, függetlenül a mérettől, vagy elhelyezkedéstől
  • Vízjel: szövegnek számít a képre helyezett vízjel függetlenül attól, hogy azt kötelező elhelyezni, vagy egy brand irányelveinek része
  • Számok: a kiírt számokat is szövegként tartja számon a hirdetési rendszer

A 20%-os szabály eltörlésének, pontosabban módosításának legnagyobb problémája az, hogy egyelőre nincs hivatalos irányelv arra, mettől meddig terjed a négy kategória. A hirdető nem tudja a hirdetés elindításakor, hogy a rendszer melyik kategóriába sorolja be a szöveget is tartalmazó képét és mennyiben ronthatja az a bejegyzés elérési mutatóit. A Facebook hirdetési rendszere továbbra is azt preferálja, ha egy képen nincs, vagy csak minimális a szöveg mennyisége. Bár lehet több szöveggel is képet felhasználni szponzorált poszthoz, de javasolt a korábbi 20%-os szabálynak megfelelően eljárni, ezen esetben várható ugyanis a legjobb elérés.

Forrás: seanclark.com