Az ellenőrzött oldalak adminjai utólag is szerkeszthetik a bejegyzéseiket

Közzétéve: 2014. február 04.

A Facebook a mai nappal újra elérhetővé tette a tavaly már rövid időre bevezetett funkciót: utólag is szerkeszthetővé teszi bejegyzéseket az oldal adminok számára. De sajnos csak az ellenőrzött oldalak számára.

Tavaly nagy népszerűségnek örvendett az az újítás, hogy az oldal adminok utólag is szerkeszthették elrontott bejegyzéseiket. Az öröm azonban nem tartott sokáig, a funkció pár hét múlva el is tűnt és csak a profil oldalak számára maradt elérhető. December végén aztán újra örülhettek az oldaltulajdonosok, mert az időzített bejegyzések újra szerkeszthetővé váltak. Nem a legjobb megoldás, de a semminél ez is jobb egy kicsivel:

Mostantól pedig azon kevesek mondhatják magukat szerencsésnek, akiknek az oldala megkapta a kis kék pipa jelet és ellenőrzött oldalként szerepel a Facebook nyilvántartásában. Ezen oldalak szerkesztői a már korábban kitett bejegyzéseket is módosíthatják utólag.

A szerkesztett bejegyzések azonban nem maradnak észrevétlenek. A felhasználóknak lehetőségük lesz megnézni az előzményeket is, így ha csúnya helyesírási hibát vétünk elsőre, az nem tűnik el nyomtalanul.

Ellenőrzött oldal státuszt jelenleg sajnos nem tudunk kérni az oldalunknak, a kis kék pipát a Facebook osztja ki az oldalaknak. Így aztán a legtöbb oldal admin számára marad az időzítés, vagy a fokozottabb odafigyelés… 🙂