A 20 legnépszerűbb étterem Facebook oldalának tesztje – 1. rész

Közzétéve: 2011. október 25.

Tesztsorozatunk első állomásaként az éttermek Facebook oldalait néztük meg. Kíváncsiak voltunk, hogy a magas rajongószám mennyiben jelent egyet az aktív közösséggel és a hatékony Facebook jelenléttel. Ehhez a korábban már bemutatott értékelési rendszert használtuk, igyekeztünk a lehető legobjektívebben megítélni az oldalakat. Munkánk során olykor számunkra is meglepő eredményeket kaptunk.

A tesztelés menete

A teszteléshez a Social Times toplistájáról választottuk ki a 20 legmagasabb rajongóval rendelkező éttermet, melyek közül az első 10-et néztük meg a mostani bejegyzésben, a második 10-et a következő alkalomra hagytuk. Értékelési rendszerünkön nem nagyon változtattunk, csupán apró dolgokban tértünk el: egyedi fülként a landing oldal mellett azt néztük, melyik oldalnak van étlapja a Facebook-on. Itt is engedékenyek voltunk, hiszen a toplistában voltak olyan éttermek (Mák bistro, Laci!Pecsenye?), ahol nem állandó étlappal dolgoznak, hanem naponta áll össze a menü. Ezeknél az éttermeknél is megadtuk a plusz pontot, ha az étlap helyett más, informatív fület találtunk. A korábbi elképzelésünket kiegészítettük azzal, hogy nem csak levonással büntettünk, hanem plusz pontokat is adtunk olyankor, amikor valami különlegeset, jó ötletet találtunk. Ilyen volt például a Chianti Étterem Wikipedia regisztrációra mutató aloldala: kevés vállalkozás használja ma még a Wikipedia-t saját maga népszerűsítésére, pedig a keresőmotorok előszeretettel veszik az első helyre az itteni találatokat. De értékeltük, ha találtunk online foglalási lehetőséget is egy oldalon. A bejegyzéseket még október 12-én vizsgáltuk, visszamenőleg 20 bejegyzés számadatait átlagolva. Ez – sajnos – volt akinél majdnem 2 hónap időtartamot jelentett.

Az alábbiakban rövid szöveges értékelés mellett egy táblázatban mutatjuk meg, milyen eredményeket kaptunk:

Don Pepe

A legnagyobb rajongószámmal rendelkező oldal jól indult az értékelésben, felépítésében megtaláltuk a szükséges elemeket, profilkép, landing, egyedi url, stb. A rajongókkal történő kommunikációban azonban nem jeleskedik, a bejegyzések ritkák, az ezekre érkező reakciók ebből (is) következően alacsonyak, de a kommentekre érkezett válaszokban sem erős. A 100-ból összesen 45 pontot ért el.

Déryné Bisztró

A második legmagasabb rajongótábort magáénak tudó Déryné ugyan több különböző egyedi fület is készített, de egyik sincs beállítva landing oldalnak, így az új látogatókat az üzenőfal fogadja, ahol azonban nem bővelkednek képi anyagokkal, inkább a szöveges tartalom dominál. A kis képeknél is találunk oda nem illőket, kár érte, az ételfotókkal szebb lenne. Intenzíven, naponta többször kommunikálnak, azonban a rajongók nem túl aktívak, mindössze 0,15% a visszajelzés átlagos aránya a vizsgált időszakban. Így az összesítésben az étterem 65 pontot kapott.

A kis képeknél olyanokat is találtunk, amik nagyon idegenül festettek...

Kistücsök Étterem

A Kistücsök Étterem üzemeltetésében a Be Social csapata tevékenyen részt vesz, így ennél az étteremnél nem fogunk szöveges értékelést adni. Az értékelési táblázat alapján az étterem 95 pontot ért el.

Chianti Étterem

Nagy esélyes volt a legjobb étterem címre, de ez volt az egyetlen olyan oldal, ahol sajnos szabálytalan játékot láttunk. Nem feltételezzük a rossz szándékot, de a szabályok nem ismerete nem mentesít a 10 pontos büntetés alól. A like-olós játéknak tudható be a 0,79%-os visszajelzés arány is, ha azt az egy adott bejegyzést nem számoljuk, akkor ez az érték 0,65% körüli lesz. Itt találtuk a már említett Wikipedia linket, amiért viszont 5 pontot adtunk pluszba az étteremnek, így összesen 75 pontot értek el.

A szabálytalan játék az értékelési rendszerünk szerint -10 pontot ért

Mák bistro

Szépen megtervezett profilkép és 1 db egyedi fül, amely nincs beállítva üdvözlő oldalként, de ez nem is baj, hisz látogatásunkkor üres volt. Rendszeresen, napjában többször visznek fel bejegyzéseket, de a rajongók számához képest elég kevés a visszajelzés aránya. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy ritkábban kerülnek fel ételfotók és több olyan post van, amely linket, vagy csak sima szöveget tartalmaz, amik – érthető módon – kevesebb like-ot kapnak. Ez csak azért nem jó közösségi marketing szempontból, mert az oldal ismertségét a like-ok és hozzászólások viszik tovább a rajongók ismerőseinek. Ezt leszámítva tisztességes munka az oldal üzemeltetése, a mérés alapján 70 pontot kapott.

Prime Étterem

Az étterem majdnem 7000 rajongót tudhat magáénak, de sajnos a napi kommunikációkban ezen rajongóknak csak nagyon kis százalékát sikerül interakcióra bírniuk. Meglehetősen kevés képanyaggal dolgoznak, pedig a közönség hálás lenne érte. 1-1 szebb fotóra látványosan több like érkezik, kár kihagyni ezt a ziccert. Sajnos az oldal tervezésére nem fordítottak túl nagy figyelmet, egyetlen egyedi fület sem találtunk, így az étlap megismeréséhez is el kell látogatnunk a weboldalra. Az éttermet a táblázatunk alapján 55 pontra értékeltük.

Laci!Pecsenye?

Sajátos hangvételű kommunikációjával már-már Twitter-re való rövidséggel visznek fel bejegyzéseket az oldalra. Bár sok egyedi fül készült, hozzárendelt ikonokkal, üdvözlő oldalnak egyik sem lett beállítva, az új látogatók az üzenőfalra érkeznek. A kommentekre válaszok ritkábban az oldal nevében, gyakrabban az étterem vezetőjétől, Benkő Zoltántól érkeznek. Ehhez lehet, hogy szerencsés lenne beállítani, hogy látszódjon ő, mint az oldal üzemeltetője, mert így a kívülálló olvasóknak nem feltétlenül egyértelmű, hogy tulajdonképpen az étterem válaszolt neki. Az oldal 65 pontot ért el a táblánk alapján.

Nem mindenki tudja, hogy az éttermet Benkő Zoltán vezeti

Gerlóczy Cafe

Aktívan visz fel bejegyzéseket, de az oldal maga egy kicsit szétesettnek tűnik. Rengeteg egyedi fül közül egy sincs beállítva üdvözlő oldalnak, ráadásul mind a régi FBML fülekkel készült, megérettek a váltásra. Sajnálattal láttuk, hogy fenn maradtak még februári kapmányhoz tartozó fülek is, az egyetlen oldal volt, ahol 5 pontot le kellett vonnunk emiatt. Az 5 kis  kép közül pár még egy korábbi minta maradványa, a többi az újabb bejegyzésekkel került oda. A kérdésekre, hozzászólásokra adott válaszok példásan gyorsak, a bejegyzések ki-ki maradnak pár nap, de összességében rendszeresnek mondhatók. Sajnos a rajongókat ez az oldal se tudja igazán megmozgatni, a visszajelzések aránya alig 0,54 százalék. Mindent összevetve a Gerlóczy Cafe 55 pontot érdemelt.

A rég nem aktuális füleket bátran le lehetne venni.

Baldaszti’s

Igazán profin összerakott oldal, üdvözlő lappal, étlappal, hírlevél feliratkozással és nagyon gördülékeny kommunikációval. Ha több szép fotóval nagyobb visszajelzési arányt ért volna el, akár maximális ponttal is nyerhetett volna. Így is dícséretes 80 ponttal végezte az értékelést.

Nobu Budapest

A világszínvonalú étteremnek nem mondhatjuk, hogy világszínvonalú oldala lenne. Tesztünk első fordulóján ez az oldal kapta a legkevesebb pontot, hisz sem design, sem kommunikáció tekintetében nem használja ki a Facebook adta lehetőségeket. Kár érte, az étteremben pompásan tálalt fogások nyilván kitűnően mutatnának a fényképeken is, amiért a közönség is biztos hálásabb lenne. Sajnos a kétnyelvű bejegyzések is szerencsétlenül vannak megoldva, az oldal admin láthatóan nem használja ki, hogy 1-1 bejegyzés megjelenését adott nyelvterületre is korlátozhatjuk. A Nobu ezzel csupán 35 pontot ért el, a legalacsonyabbat a vizsgált oldalak közül.

Többek között a kis képekkel sem voltunk kibékülve...

+1 étterem: Borbíróság

Az étterem oldalán még „csupán” 1720 rajongó található, de régóta figyeljük őket és értékeljük a munkát, amit a napi kommunikációba fektetnek. Felépítésében nem nélkülöz semmit, van üdvözlő képernyője, megtaláljuk rajta az aktuális étlapot és amit külön 5 ponttal jutalmaztunk, hogy van online asztalfoglalásuk a Facebook-on! A visszajelzés arányán itt is segítene több ételfotó, de a Borbíróság így is 80 pontot ért el, ami nagyon szép eredmény.

Összesítő táblázat

Lássuk az első forduló eredményeit összesítve és részletesen. Az alábbi táblázatból kiderül, melyik oldal hol veszített pontokat. A rajongók száma és a „talking about this” érték az október 24-i állapotot tükrözik, míg a sorrend az október 12-i, Social Times lista alapján állt össze. Így lehet, hogy időközben a rajongók szerinti rangsorban történtek helycserék, de emiatt már nem módosítottuk a táblánkat.

A képre kattintva nagyobb méretben jelenik meg a táblázat!

 

Tesztünk végkövetkeztetéseit meghagyjuk a második forduló végére, a következő részben a Top20 étterem második 10 tagját vizsgáljuk meg. Addig is örülünk minden like-nak és megosztásnak, ami biztat minket a folytatásra! 😉