Kategóriák

Archívum

Szigorú szabályozások a politikai hirdetésekben az EU-választások kapcsán

Írta: Kanicsár Ádám,


Kanicsár Ádám

Kategória: Facebook


A Facebook tanulva az amerikai választás körüli botrányokból, komolyan szabályozta az Európai Uniós választásokkal kapcsolatos hirdetéseket. Ezeket az előírásokat tekintjük át.

Kötelező minősítés

A Facebook még áprilisban indított el egy minősítési folyamatot, melyen minden olyan EU-ban élő oldal-adminnak túl kellett esnie, akik az uniós választásokkal vagy az EU-hoz kötődő támákkal kapcsolatban hoznak létre hirdetéseket. A minősítési folyamat kötelező volt mindenkinek, akinek adott oldalnál lehetősége van hirdetések elindítására, szüneteltetésére, a targetálás beállítására vagy bármilyen olyan lépésre, mely a hirdetéskezeléssel összefügg.

Ebben leginkább persze a különböző pártok, illetve kisebb részben a civil szervezetek voltak az érintettek, de jelen esetben koncentráljunk a pártokra – hiszen számukra a legfontosabb a választás előtti időszakban programjukat hirdetni, kifejtve álláspontjukat különböző ügyekről, illetve az állampolgárokat a szavazásra bíztatni.

A minősítéshez a kétlépcsős beléptetés beállítása, hatóság által kiállított személyazonosító igazolvány, két hivatalos dokumentum névvel és az ország feltüntetésével, a Facebook-oldal címe és ad accountja és a facebook.com/id címről letöltött, közjegyző által hitelesített űrlap szükséges. Emellett ha van, engedélyeztetni kell az Instagram-fiókot is. A politikai hirdetéseknél emellett kötelező a hirdetés megjelenítéséért fizető személyt vagy szervezetet megfelelően azonosító „Finanszírozó” vagy „Közzétette” megnevezés is.

Újabb szigorítás

Április 15-én még szigorúbbá vált a rendszer: ekkortól kezdve nem indulhatott el egy politikához köthető hirdetés sem, ameddig a hirdetés kezelője nem igazolta magát, nem engedélyeztette a hirdetés feladóját – jelen esetben itt például a hirdetést indító pártot – és nem jelölte be az opciót, miszerint a hirdetés politikai jellegű. A szabályozás hatással volt a már működő hirdetésekre is, melyeket leállítottak, ha hirdetőjük nem végezte el az előbb felsorolt kötelező lépéseket.

Csak saját országban!

Más fontos előírások is életbe léptek. Az amerikai választásoknál a legtöbb problémát az orosz területekről érkező hirdetések és fake news-tartalmak jelentették, az orosz behatás pedig más választások során is éreztette hatását. Ezt elkerülendő politikai hirdetést csak az tud indítani, aki abban az országban tartózkodik, mely a hirdetést megcélozza. Vagyis a magyar állampolgárokat célzó politikai hirdetést csak olyan tud végrehajtani, aki Magyarországon tartózkodik és itt is vitte végig a minősítési folyamatot.

Ez viszont nem mindenképpen azt jelenti, hogy egy hirdető csak egy országban hirdethet. Amennyiben a hirdetőnek más országokban is vannak regisztrált, a minősítési folyamaton átment hirdetői, ebben az esetben ők indíthatnak az országukban hirdetést.

Folyamatos ellenőrzés

Persze attól függetlenül, hogy a hirdetés egy minősített felhasználótól indul, még szigorú ellenőrzések alá került a Facebook által, mind automatikusan, mesterséges intelligencia segítségével, mind pedig emberi munkaerővel. Nem csak az újonnan megjelenő hirdetések eshetnek át ellenőrzésen, hanem már működő hirdetéseknél is lehet egy ismétlő ellenőrzés. 

A Facebook bizakodó

A Facebook elmondása szerint olyannyira bízik folyamataiban, hogy biztos benne, hogy nem kerülhet elindításra olyan politikai hirdetés, mely szélsőséges véleményt fogalmaz meg. Az ilyen hirdetések megjelenítését ellehetetlenítik és a feladójuk nem is indíthat el több hirdetést. A szigorú ellenőrzés miatt abban is biztosak, hogy nem történhet olyan, hogy eljutnának egy teljes politikai párt letiltásáig, hiszen alapvetően annak veszélyes, nem engedélyezett hirdetései meg sem jelenthetnek – így teljesen felesleges teljes letiltásról beszélni.

De mi bizonyul politikai hirdetésnek?

Kicsit térjünk ki arra, hogy pontosan mi is bizonyul a Facebook szerint politikai hirdetésnek. Erre a Facebook politikai hirdetésekkel kapcsolatos oldala így válaszol:

  • közhivatali tisztségre jelenleg vagy korábban pályázó személy, politikai párt vagy politikai szerveződés által, nevében vagy említésével készült, vagy közhivatal betöltésére irányuló választás eredményét befolyásolni kívánó hirdetés; vagy
  • bármilyen szavazáshoz, választáshoz vagy népszavazási kezdeményezéshez kapcsolódó hirdetés, a szavazásra buzdító és a választási tájékoztató kampányokat is beleértve; vagy
  • bármilyen, az EU-n belüli fontos közügyhöz kapcsolódik bárhol, ahol a hirdetés megjelenik; vagy
  • a szabályozás értelmében politikai hirdetésnek minősülő hirdetés.

Közügy vagy nem közügy?

Itt van még egy fontos csavar a szabályozásban: méghozzá az EU-n belüli fontos közügyek. Vagyis nemcsak nyíltan politikai hirdetésekre vonatkoznak a szigorú szabályok, hanem a következő témáknál is:

  • Bevándorlás
  • Politikai értékek
  • Állampolgári és társadalmi jogok
  • Kül- és biztonságpolitika
  • Gazdaság
  • Környezetvédelmi politika

Persze itt sem minden esetben kell feltüntetni a finanszírozót és adott hirdetést politikai hirdetésként kezelni. Egy bevándorlásról szóló dokumentumfilmről szóló hirdetés például nem politikai jellegű, ám egy bevándorlással kapcsolatos programtervezet már az. Az LMBTQ-jogokról szóló kiállítás vagy felvonulás nem politikai jellegű, de mint programterv (akár támogatja ezeket a jogokat, akár nem) már az. Ahogy az IKEA napelemes termékeinek hirdetése sem kerül szabályozás alá, ám ha valaki klímaváltozás elleni küzdelméről, mint választási programról vagy tervről beszél, ismételten fontos a „Finanszírozó” megnevezése.

Erről igen részletes, példákkal teli magyarázat itt található!

Átláthatóbb hirdetések

A Facebook az átláthatóság nevében emellett minden politikai hirdetésnél biztosítja azt, hogy lássuk annak néhány hirdetései adatát és beállítását. Emellett a politikai hirdetéseket hét évre archiválják a Hirdetéstárban, ahol adott párt minden hirdetését vissza tudjuk nézni.

A megjelenített adatok között van a megjelenítések száma, hogy nagyjából mennyit költöttek adott hirdetésre és hogy kik előtt jelent meg. Emellett a hirdetést feladó oldalról is olvashatunk.

Bár a rendszeren még mindig lehetnek gyenge pontok, az tisztán látszik, hogy a Facebook óriási erőt fektet abba, hogy ne ismétlődjenek meg az amerikai választásokkal kapcsolatos visszaélések. Azt pedig majd az idő igazolja, hogy a szigor mennyire is vált be.



Maradj velünk, hogy ne maradj le




Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Ha szeretnél mindig naprakész lenni, ellesni néhány tippet és trükköt, vagy olvasni az üzemeltetés során szerzett tapasztalatainkról, tanácsainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre is!


És Te mit gondolsz?