Négy alkalommal léptünk színpadra az Evolution konferencián

Közzétéve: 2019. március 07.

Tradícióvá vált, hogy a Be Social képviselteti magát a legrangosabb szakmai konferenciákon. Számunkra külön megtiszteltetés, hogy a médiával és kommunikációval foglalkozó szakmai rendezvények hazai meghonosítója, Csermely Ákos évről-évre előadónak is felkér minket.

Legutóbb február utolsó napjaiban az immár hetedik alkalommal megrendezett Evolution konferencián jártunk. Két nap alatt, négy teremben, 16 különböző témát járhattak körül a résztvevők – ezúttal is közel 1500-an voltak kíváncsiak a legújabb trendekre.

Kiválóan csatlakozott az aktuális trendekhez Joanelli Tamás előadása, amelyben a Be Social legújabb, Magyar Tinik a Neten c. felmérésének eredményeiről beszélt. Bár egyre kevesebben vannak, akik még ne hallottak volna arról, hogy a mai tinédzserek több mint háromnegyede 3 óránál többet tölt naponta netezéssel, akadtak még olyan részletek, amelyekre a konferencia résztvevői felkapták a fejüket. Például amikor arról volt szó, hogy az Instagram azért is a legnépszerűbb platform a tizenévesek körében, mert ott akár 30-nál is több influencert követnek nap mint nap. Nem beszélve arról, hogy a tinik 40%-a mondta azt a felmérésben, hogy vásárolt már meg azért egy terméket, mert egy influencer ajánlotta.

Az influencerek mindenütt ott vannak – az Evolution konferencián is újra és újra előjött ez a téma. Többek között Forgács Mariann előadásában, amely arra igyekezett rávilágítani, hogy milyen példát mutatnak az influencerek a tiniknek. És mivel a felmérésünk eredményeiből is egyértelműen kiderült, hogy a tizenévesekre teljesen más tájékozódási szokások jellemzőek, mint a felnőtt korosztályra, és hogy ez a réteg a legfogékonyabb az influencerek tevékenysége iránt, egyáltalán nem mindegy, milyen képet közvetítenek magukról a sokszor példaképnek tekintett Insta-sztárok.

Míg egy-két évvel ezelőtt még azt mondtuk, hogy Magyarországon a közösségi média egyenlő a Facebookkal, ma már számolnunk kell más platformokkal is – leginkább a dinamikusan növekvő Instagrammal. Ölveczky Tamás ezért azt az előadáscímet kapta a szervezőktől, hogy „Facebook vs. Instagram. Ki kannibalizál kit?” Tamás leginkább azt emelte ki, hogy mi a különbség a két plaform között, melyiken milyen korosztály mozog otthonosan jellemzően, és hogy ha márkakommunikáció számára tervezünk közösségi média megjelenést, még mindig könnyebben érhetünk el interakciót a Facebookon, mint az Instagramon.

Kovács Ádám kollégánk ugyan a Huawei Blog színeiben szerepelt ezúttal a konferencián, de a Facebook csoportokról szerzett tudását és tapasztalatát nálunk is kiválóan kamatoztatja – most erről beszélt az Evolution közönségének.

Végül, de nem utolsósorban egy fórumbeszélgetésben is érdekeltek voltunk: Joanelli Tamás a közösségi médiában használatos marketingeszközökről folytatott beszélgetésbe kapcsolódott be, amelynek résztvevője volt még Wolf Gábor közösségi média szakember és Karakas Fanni, a Nestlé marketingvezetője.

A magunkról részéről elmondhatjuk, hogy fejlődtünk, új tapasztalatokkal és információkkal gazdagodtunk, mind a saját előadásaink során, mind a többi előadót figyelve. Ha rajtunk múlik, ott leszünk jövőre is!

Fotók: Erhardt László / Evolution konferencia hivatalos fotói