Kategóriák

Archívum

Hosszú, kígyózó sor az üzlet nyitásakor – és mindez a közösségi média erejével?

Írta: besocial,


besocial

Kategória: Egyéb, Referencia


Újdonságokkal ismerkedni mindig izgalmas, hát még akkor, ha egy speciális feladat is társul hozzá. Ez volt a helyzet esetünkben idén nyáron, amikor új ügyfelünkként köszönthettük a Xiaomi és Meizu márkák magyarországi forgalmazóját, és mindjárt azt a feladatot kaptuk, hogy hívjuk fel a figyelmet az augusztus 25-én nyíló Mi Store névre hallgató bemutatóteremre a közösségi médiában. Épp az ilyen kihívásokat kedveljük!

Tekintsünk vissza kicsit, hogyan sikerült megoldanunk ezt a feladatot!

Mit kért tőlünk az ügyfél?

Magunk is lelkesedünk a technikai kütyükért, így különösen felvillanyozó volt számunkra, hogy a Xiaomi és Meizu márkák magyarországi kommunikációjával foglalkozhatunk. Kezdtük mindezt a Xiaomi magyar Facebook oldalának elindításával – mivel korábban nem volt a márka jelen magyar nyelven a közösségi médiában, ez is egyfajta premiernek számított. Hát még az, hogy egy saját üzlettel is megjelentek Budapesten. A fő feladatunk az lett, hogy a Mi Store megnyitását beharangozzuk, hogy sikerüljön minél több érdeklődőt odavonzani már az első napon. Hozzá kell tennünk, hogy rendkívül szerencsésnek éreztük magunkat, hogy egy olyan márkának a kommunikációján dolgozhattunk, amely Magyarországon rendkívül népszerű.

Mik voltak a kommunikáció főbb paraméterei?

Mivel okostelefont már szinte mindenki használ, a célcsoportunk kellően széleskörű lehetett. Már csak azért is, mert a Xiaominak vannak más termékei is, amelyek a kisgyerekektől az idősekig több korosztályt is kiszolgálhatnak.

Szakaszokra osztottuk a kommunikációt: először csak csepegtettünk információkat arról, hogy lesz majd egy Mi Store Budapesten. Aztán már arról is beszéltünk, hogy hol és mikor nyílik meg majd az üzlet. Végül naponta osztottunk meg újabb híreket a nyitási akciókról.

 

Milyen eszközök és csatornák szerepeltek a kommunikációban?

A közösségi médiában a Facebookra és az Instagramra támaszkodtunk. A Facebookon külön eseményt is létrehoztunk a bolt megnyitásához – ez organikusan terjedt az érdeklődők között, az esemény hirdetésére külön nem költöttünk.

 

A Xiaomi Facebook és Instagram oldalán megjelentett posztok közül emeltünk ki néhányat, illetve együttműködő partnernek felkértünk egy a kütyüvilágban jártas influencert, Handrást, hogy ő is említse meg rajongóinak a Mi Store nyitását.

Milyen eredményt sikerült elérnünk?

Sokatmondó lehet az a tény, hogy az augusztus 25-én délben nyitó Mi Store előtt már reggel 6-kor megjelentek az első vásárlók, akik nem akartak lemaradni az akciókról. Délig körülbelül 1000 fősre nőtt a tömeg, akik szerettek volna bejutni az új üzletbe. A nap végéig 2800 vásárló fordult meg a Mi Store-ban, ami felülmúlt minden várakozást.

A nyitást követő nap is 250-300 fős sor várakozott a bolt előtt, és azóta is folyamatos az érdeklődés a Mi Store iránt.

 

A Facebook eseménnyel 87 ezer embert értünk el. Eredetileg 591 felhasználó jelezte az oldalon, hogy ott lesz a csak a közösségi médiában meghirdetett nyitóeseményen, és további 957 érdeklődést mutatott. A helyszínen azonban csaknem kétszer ennyien jelentek meg, döntően 25-35 év közötti férfiak.

Mi jelentett még extra kihívást?

A közösségi oldalak moderációja jelentett óriási feladatot. Minden kérdésre proaktívan igyekeztünk válaszolni, egész augusztusban napi több száz üzenetet és kommentet kezeltünk.

 

A Mi Store megnyitó napján reggel 6 órától este 11-ig moderáltunk, ezen belül reggel 10-től késő délutánig a helyszínről, így valós idejű visszajelzést tudtunk adni azonnal az érdeklődőknek. Mivel más kommunikációs csatorna nem volt, a Facebookon érdeklődtek a sorban állók is, hogy mi van még készleten.

A Nagy Facebook Körképből is kiderült, hogy az “Események” funkciónak nagyon is van létjogosultsága a Facebookon, hiszen a budapestieknek több mint fele vett már részt olyan eseményen, amiről a Facebookon értesült. A Mi Store megnyitón tapasztalt hatalmas érdeklődés csak alátámasztja ezt.

Mi Store megnyitó

Ilyen volt Magyarország első Mi Store üzletének megnyitója!
Voltál már a Mi Store-ban? Hogy tetszett?
Nem voltál még? Mikor fogsz benézni?

Posted by Xiaomi Magyarország on Thursday, August 30, 2018



Maradj velünk, hogy ne maradj le




Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Ha szeretnél mindig naprakész lenni, ellesni néhány tippet és trükköt, vagy olvasni az üzemeltetés során szerzett tapasztalatainkról, tanácsainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre is!


És Te mit gondolsz?