Hogyan ismerhetjük fel az álhíreket?

Ha a bükki füvesember portréját látjuk egy posztban, legyünk biztosak benne, hogy az ott leírt módszer gyógyítja a rákot? És elhiggyük, hogy az Eiffel-torony a horvát zászló mintáját mutatta az esti fényérában a foci vb döntője után? Az interneten megannyi történet kering és sok esetben nehéz eldönteni, hogy álhírről vagy valóban megtörtént eseményről van szó. Olvass tovább, hogy kiderüljön, mi segíthet az álhírek felismerésében!

Mindenki kerülné az álhíreket

Készülőben a Nagy Facebook Körkép, a Be Social és a szeretlekmagyarorszag.hu közös felmérése, és az eredmények összesítéséből már most látszik egy lényeges adat: ha azt kérdezzük a Facebook-felhasználóktól, hogy milyen tartalmat kerülnének, ha tehetnék, akkor minden korosztálynál magasan vezet az az opció, hogy „amikor valaki egy álhírt oszt meg”.

Nem kérdés, hogy az álhírek jelensége foglalkoztat minket, annál is inkább, mert egy ideje azt is tudhatjuk, hogy a tudatosan szervezett terjesztésük valószínűleg választási eredményeket is befolyásolhatott az amerikai elnökválasztásnál, vagy Nagy-Britanniában a Brexit-népszavazásnál.

Ráadásul nemrég fény derült arra is, hogy a Facebook aszerint osztályozza felhasználóit, ki mennyire megbízható. A megbízhatóság egyik vizsgált faktora pedig épp az, hogy ki mennyire gyakran oszt meg álhíreket. A 2017 óta kialakítás alatt lévő rendszer lényege az lenne, hogy ha a „nem megbízható” kategóriába sorolt felhasználó jelent egy tartalmat, azt ne ugyanolyan súllyal kezeljék, mint ha azt egy „megbízható” felhasználó tette volna.  Mi magyarok pedig nem állunk túl jól ezen a téren: az európai országok álhírek iránti fogékonyságot vizsgáló összesített listán csak Görögországot és Romániát előzzük meg. 

Lánclevelekkel kezdődött

Az álhírek nem az utóbbi egy-két évben jelentek meg, régóta velünk vannak, bár eleinte kevésbé ártalmas jelenségnek tűntek. „Amikor az álhírekkel foglalkozó urbanlegends.hu oldalamat elindítottam, többségében az internet működését tanuló, sok kérdésben naiv, de alapvetően jószándékú emberek lánclevelei szolgáltatták az alapanyagot” – meséli Marinov Iván, aki 14 éve foglalkozik az álhírek leleplezésével, így igazi szakértővé vált. – „Olyan tartalma volt a leveleknek például, hogy miként lehet e-mailek továbbításával pénzt keresni, vagy hogy hogyan kerüljük el a legújabb számítógépes vírusokat. A mainstream média azokban az időkben még nemhogy nem ugrott rá ezekre az első generációs közösségi tartalmakra, de még a komolyabb online médiumok cikkeit is gyanakodva méregette. Ma ezzel szemben napi gyakorlat a közösségi médiában felbukkanó történetek újraközlése, ami önmagában érdekesebbé teszi a hírfolyamot, de ha az átvétel mindenféle ellenőrzés nélkül történik, az már okozhat némi problémát.”

Az ártatlan lánclevelek mellett elszaporodtak a politikai célokat kiszolgáló tartalmak is, és a tudatos dezinformáció is sok helyen következmények nélküli gyakorlattá vált. „Összességében azt mondanám: az emberek ma már talán jobban ismerik az internetet, de nem sokat fejlődtek abban, hogy észrevegyék, ha meg akarják vezetni őket” – összegez Marinov Iván.

Megállíthatjuk-e az álhírek terjedését?

Pedig ha az álhírek terjedését meg akarjuk állítani, hiszen ez az, ami legjobban idegesít bennünket a Facebookon is, akkor saját magunkat kell kiképeznünk arra, hogy legyünk tudatosabb hírfogyasztók, ismerjük fel, hogy melyik tartalom lehet megbízható. „Az embereknek meg kell tanítani, hogyan ellenőrizzék forrásaikat, melyikben mennyire bízhatnak, valamint hogy a történetek, helyzetek csak nagyon ritkán feketék és fehérek, a világ jóval komplexebb. Ezeknek a készségeknek a fejlesztését érdemes minél korábban, már az iskolákban elkezdeni” – javasolja a szakértő.

Forgács Mariannt, a Be Social ügyvezetőjét gyakran keresik meg tévé- és rádióműsoroktól, hogy segítsen magyarázatot adni netes jelenségekre, mint amilyen az álhírek terjedése is. Legutóbb az RTL Klub Reggeli c. műsorában magyarázta el, hogy mi áll általában az álhírek mögött és mit tehetünk, hogy ne váljunk álhír-terjesztővé. „Éppen azért tartom fontosnak az ilyen megkereséseket, mert minden nyilatkozat és megszólalás, ami arról szólhat, hogy hogyan ne dőljünk be az álhíreknek, segíthet minél nagyobb közönséggel megismertetni a tudatos médiafogyasztás alapjait” – mondja Forgács Mariann.

Hasznos lehet az is, amikor valaki veszi a fáradságot, és maga jár utána, hogy környezetében villámgyorsan terjedő álhírek miért is állnak gyenge lábakon, és ezt osztja meg ismerősi körében – mint tette azt Balázs is:

A hajléktalan óvoda sztorija hét éve kering a neten

Biztosan sokan találkoztak már a budapesti hajléktalan óvodáról szóló történettel is, a legfrissebb átvett hír idén nyáron került fel egy weboldalra. Holott már évekkel ezelőtt – 2011-ben – utánajártak újságírók, hogy nincs ilyen óvoda a fővárosban. A rendszerint aranyos gyerekek fotójával illusztrált hírek, posztok másodpercek alatt kiváltják a megfelelő érzelmi reakciót és klikk, már megy is a lájk és a megosztás. Sokan talán el sem olvassák a teljes bejegyzést, elég a megható cím, a meggyőző kép, hogy a tartalom megosztásánál úgy érezhessék, most valami jót cselekedtek, ha nem is indultak rögtön útnak adományokkal az óvodába.

De emlékezhetünk arra is, hogy amikor a horvát focisták döntőt játszhattak a világbajnokságon, akkor hirtelen mennyi velük kapcsolatos hír jelent meg – ahogy a fenti példában már láthattuk, nagy részük könnyedén cáfolható volt. Akár arról, hogy a játékosok a fizetésüket szegény gyerekeknek ajánlották fel, akár arról, hogy egy tűzoltó brigád a tűzjelző megszólalásakor rögtön felpattant és otthagyta a tévét, amiben épp a horvátok tizenegyes párbaja ment. (Utóbbi eset egy eljátszott jelenet volt a tűzoltók részéről, ezzel hívva fel a lakosság figyelmét, hogy a nagy örömmámorban se okozzanak felelőtlenül tüzet, hagyják inkább a tűzoltókat is meccset nézni.)

Vajon miért osztották meg ezeket a sztorikat olyan sokan, gyakran akár újra életre keltve egy már lelepleződött álhírt? „Egy történet nem mindig ér el minket azonnal, de ha már egyszer felkerült a netre, bármikor elénk sodorhatja a szél.  Az emberek ugyanis sokszor nem azért keringetik ezeket a cikkeket, mert igaznak hiszik, hanem mert szeretnék, ha igaz lenne. Érzelmileg érinti meg őket a sztori, és ilyenkor kikapcsol a kritikus gondolkodásuk” – véli Marinov Iván.

Mit tehetünk, hogy ne dőljünk be az álhíreknek?

Látható, hogy nincs könnyű dolgunk annak megítélésében, az elénk került hír vajon valódi vagy kamu, főleg, ha az érzelmeinkre hat. Azért mégis van néhány tanács, amit érdemes megfogadni, ha szeretnénk tudatosabb hírfogyasztóvá válni. „A legfontosabb, hogy meg kell tanulnunk hírolvasás közben kívülről nézni magunkat. Ha azt tapasztaljuk, hogy egy cikk valamilyen érzelmet – dühöt, örömöt vagy félelmet – vált ki belőlünk, megosztás előtt gondolkodjunk el, nem azért született-e a tartalom az adott formában, hogy ezt a hatást váltsa ki belőlünk. Nincs-e valami más magyarázat a történtekre, amire a cikk írója nem figyelt vagy szándékosan elhallgatott?” – kezdi a legfontosabbal Marinov Iván.

Mi pedig egy listát állítottunk össze a tanácsokból, amelyeket érdemes megfogadni, ha nem szeretnénk az álhírek áldozatává válni:

1. Fogjunk gyanút a hosszú, több soros, valamilyen rejtélyre, szenzációra utaló címeknél – Sajnos gyakran találkozhatunk ilyenekkel, legyen szó akár a rák legújabb gyógymódjáról, vagy egy ritka látványosságot ígérő videóról. Ezek a címek eleve arra utaznak, hogy mindenképpen kattintsunk a további tartalomért, mert csak akkor tudhatjuk meg azt a szuperérdekes információt, amit a címben csak sejtetnek. A „clickbait” címadást a Facebook elvileg igyekszik kiszűrni és az ilyen posztok megjelenítését korlátozni, ám mivel újra és újra előkerülnek ilyen tartalmak, azt kell gondoljuk, a módszer még nem elég hatékony. Viszont minden kattintó hatékonyan támogatja az ilyen hírekből élő oldalt, hiszen így segíti reklámbevételhez. Arról nem is beszélve, ha egy megosztással további olvasókat szerez az oldalnak.
2. Nem elég készpénznek venni csupán a cikk címét és bevezetőjét – Ki ne örülne annak, ha megtalálták volna a rák ellenszerét? Ezért egy erre utaló cím máris gyors megosztásra ösztönözhetne. De ha a cikkben csupán a fokhagyma jótékony hatásáról írnak, hiányoznak a tudományos magyarázatok, bizonyítékok, akkor máris gyanakodhatunk, hogy megvezetnek minket.
3. Gondoljuk át, mennyire megbízható az, aki a tartalmat megosztotta – Legyen itt szó akár a személyes ismerősünkről, vagy éppen egy portálról. Ha több olyan eset is rémlik, amikor az illető valamilyen álhírt kürtölt világgá, akkor legyünk szkeptikusak.
4. Gyanús a tartalom megosztója? Nézzünk utána az impresszumának! – Közös jellemzője az álhíreket előszeretettel terjesztő oldalaknak, hogy vagy nem is tesznek közzé impresszumot, vagy az annyira hiányos és sablonos, hogy véletlenül se találhassunk meg konkrét személyt kérdésünkkel, felvetésünkkel. Ha nem mernek megadni olyan személyt az oldalon, aki vállalná a felelősséget a közzétett tartalomért, akkor az eleve bizalmatlanságra ad okot.
5. Nem tudni, ki a cikk szerzője és milyen forrásból dolgozott? Legyünk szkeptikusak! – Normál esetben a médiumok feltüntetik, ki írta az adott cikket és azt is, hogy milyen forrást használt a munkájához, ha nem kizárólag saját tapasztalataira hagyatkozott. Ha ez hiányzik, teljes joggal foghatunk gyanút, hogy valami takargatnivalója van a tartalom megosztójának.
6. Nézzünk utána más médiumoknál is, mit írtak ugyanerről! – Könnyen lehet, hogy semmi hasonlóval nem találkozunk, ami ugyanúgy óvatosságra inthet, mint az, ha találunk az adott hírre vonatkozó cáfolatot. Elég beírni a keresőbe a cikk címében található kulcsszavakat, és felderíthetjük, mi lehet az igazság.
7. Böngésszünk álhírek lebuktatására szakosodott oldalakat, blogokat! – Ha bizonyos rendszerességgel felkeresünk ilyeneket, jó eséllyel találkozhatunk azokkal a sztorikkal, amik a neten keringenek – csak épp abból a megvilágításból, hogy miért nem kell elhinnünk ezeket. Ilyeneket találhatunk itt és itt is.
8. Ellenőrizzük a dátumot, hogy meggyőződjünk róla, egyáltalán aktuális-e még a hír! – Sokszor a gondolkodás és ellenőrzés nélküli megosztás miatt válnak álhírré az egyébként teljesen komolyként indult kezdeményezések, mint amikor eltűnt gyereket szeretnének megtalálni, vagy ritka vércsoportú véradót keresnek egy súlyos betegnek. Amikor hónapok, netán évek múltán is kering egy ilyen hír, könnyen lehet, hogy a gyerek közben megkerült, a beteg már felgyógyult.
9. Tanulmányozzuk azokat a listákat, amik az álhíreket terjesztőkről készültek! – Több portál is fontosnak tartja az álhírek elleni küzdelmet, ezért rendszeresen közzétesznek olyat listákat, amik a rendszeresen álhíreket közlőket összesítik. Elég egyszer-kétszer átböngészni őket, hogy felismerjük azokat az oldalakat, amelyeket inkább fenntartással kell kezelnünk. Ilyen lista elérhető például itt is. 
10. Teszteljük tudásunkat! – Akik még ennél is elkötelezettebbek, azok egyszerűbb, vagy épp komolyabb kvízeket és teszteket állítanak össze, hogy játékosan felmérhessük, hányadán is állunk az álhírekkel. Ilyen tesztet találhatunk ezen az oldalon is.