Szeretnéd, ha nem mutatatná a Facebook mikor vagy elérhető?

Közzétéve: 2018. augusztus 01.

Vannak helyzetek, amikor az ember jobb szeretné, ha nem derülne ki, hogy épp használja a Facebookot. Nem akar lebukni a főnöke előtt, vagy szeretne kikerülni a Columbo nyomozót lepipáló (ex)barát(nő) látóköréből, vagy csak óvja annyira a privát szféráját, inkább nem kürtölné világgá, hogy most ő Facebookon is elérhető. Mindegy, mi az ok, a lehetőség adott, hogy elrejtsük a Facebookon ezt a státuszunkat.

A csavar ott van a dologban – és emiatt írunk róla külön posztot – hogy nem elegendő egy helyen kikapcsolni ezt a beállítást. Minden olyan eszközön (asztali gép, laptop, mobiltelefon, táblagép külön-külön számít, hiába ugyanazzal a profillal használjuk mindet), amin be vagyunk jelentkezve, el kell végezni ezt a kicsekkolást. Mutatjuk, hol és hogyan!

 

Mi egyáltalán ez az „elérhető állapot”?

Aki angol nyelven használja a Facebookot, annak „Active status”-ként lehet ismerős a fogalom. Ha ránézünk az asztali gépen vagy a laptopon a Facebook jobb oldali sávjára, ott láthatjuk az elérhető ismerősök listáját – pontosabban zöld kör van azok mellett, akik épp facebookoznak / Messengert használják, és az utolsó használat óta eltelt idő jelölése azok mellett, akik épp nem elérhetőek.

A Messengert a telefonon megnyitva az adott csevegési ablak tetején, az ismerősünk neve alatt látható, hogy „jelenleg elérhető” vagy hogy mikor volt online utoljára. Sőt, a Messengeren belül találkozhatunk egy olyan sávval, ahol zöld körrel jelölve az épp elérhető ismerősöket kínálgatja nekünk a Facebook. Vagy ha a fenti menüsávban a második helyen szereplő „Elérhető” feliratra klikkelünk, ott láthatjuk, kik használják épp az alkalmazások valamelyikét az ismerőseink közül.

 

Na de hogyan lehet ezt a zöld kört eltüntetni?

 

Asztali gép / laptop:

A Facebook oldalán a jobb alsó sarokban, az elérhető barátok listája alatt találni egy fogaskerék jelet. Arra klikkelve feljön egy menüsor, az utolsó előtti opció a listában: Elérhető állapot kikapcsolása.

 

Ha ezt kiválasztjuk, felugrik egy ablak, amiben különböző lehetőségek közül választhatunk:

– mindenki elől elrejtjük, hogy elérhetőek vagyunk-e

– bizonyos személyeknek (vagy akár csoportoknak) engedélyezzük, hogy lássák, elérhetőek vagyunk

– csak bizonyos ismerősök elől rejtjük el, hogy elérhetőek vagyunk-e

A számunkra megfelelő opciót kell kiválasztani – bár ha csak néhány személy előtt tiltjuk le az elérhetőség láthatóságát, akkor számoljunk vele, hogy a Messengerben lévő beállításoknál nem tudunk szelektálni: vagy mindenki lát, vagy senki.

 

Messenger

Az alkalmazást megnyitva a telefonon a felső sarokban láthatjuk a miniatűr profilképünket – erre kell ráklikkelni. Ekkor megjelenik nagyobban a profilképünk, valahol alatta pedig az „Elérhető állapot” felirat. Alapállapotként egy zöld kört látunk itt – ez azt jelenti, hogy be van kapcsolva a funkció. Ha ráklikkelünk a sorra, akkor megjelenik egy csúszka az Elérhető állapot megjelenítéséről, itt kell a bal oldalra pöckölni a fehér kört, hogy kikapcsoljuk az elérhetőséget.

A Facebook tutira akar menni, megkérdezi, hogy biztosan kikapcsoljuk-e az elérhető állapotot. Ha a „Kikapcsolás”-t választjuk, akkor leszünk „láthatatlanok” – a Messenger alkalmazásban.

Ez azt is jelenti, hogy innentől nem látunk zöld köröket mások neve mellett sem, tehát nem tudjuk, hogy épp ki van online és ki nincs.

 

Facebook alkalmazás mobilon / táblagépen

Igen, itt is szükséges egy változtatás, ha tényleg a láthatatlanságra törekszünk. Az alkalmazáson belül a jobb felső sarokban találunk egy jelet három vonallal – erre kell ráböknünk és lefelé görgetni egészen addig, amíg nem látjuk a „Beállítások és adatvédelem” menüpontot.

Ezt kiválasztjuk, majd az almenük közül a „Beállítások” felé megyünk tovább. Ekkor bejönnek újabb lehetőségek, kis ikonokkal a bal oldalon. Az a „Adatvédelem” szekcióban találjuk utolsóként az „Elérhető állapot” opciót. Ha ezt kiválasztjuk, megint csak egy csúszkán kell balra pöckölni a fehér kört, hogy eltüntessük magunkat.

És ha minden más eszközön is végigjátszottuk ezt, akkor most már tényleg úgy facebookozhatunk, hogy mások nem feltétlen észlelik.