Így változott az évek során a Facebook algoritmusa

Közzétéve: 2015. január 30.

A Facebook hírfolyamának algoritmusa folyamatosan frissül, évek óta barkácsolnak, csiszolnak rajta a közösségi oldal fejlesztői. Bemutatjuk a folyamat legfontosabb állomásait.

Sok márka oldala küzd azzal, hogy nem jutnak el a posztok az összes rajongóhoz – sőt, alapesetben jó, ha a lájkolók 10 százaléka látja azokat. Ezt egészen pontosan 2010-hez köthetjük, ekkor volt ugyanis egy óriási módosítás a Facebook hírfolyamában. Vagyis tulajdonképpen a Facebook „választotta ki”, hogy a rajongók közül kik azok, akiknek a hírfolyamában megjelennek az oldalak bejegyzései. A Facebook algoritmusának a történelme meglehetősen összetett és bonyolult, ezért itt egy útmutató, hogy mi is ez pontosan, és hogyan tudjuk az előnyünkre fordítani azt.

Miért van szükség egyáltalán az algoritmusra?

– talán ez az első kérdés, ami az adminoknak az eszébe jut a témával kapcsolatban. Egy felhasználó naponta átlagosan körülbelül 1500 poszttal találkozna, ha minden egyes, az ismerőseik és a követett oldalaik bejegyzései megjelennének a hírfolyamban. Mivel a Facebook úgy gondolkodott, hogy ez túl sok, ennyit nem tud átnézni a felhasználó, ezért egy algoritmussal priorizálja a posztokat, amik valószínűleg érdekesek és relevánsak is a számára.

A kezdetek kezdete

2009 tavaszán adta ki a Facebook a valós idejű hírfolyam első változatát, ekkor még tényleg minden egyes posztot láthattak a felhasználók. Viszont ahogy egyre több és több oldalt elkezdtek követni a felhasználók, túl nagy lett a „zaj” az oldalon. A Facebook pedig úgy gondolta, ezt a problémát kezelni kell, és a 2010-es f8 konferencián be is jelentették, hogy új algoritmust készítenek, hogy ne zúduljon rá a felhasználókra annyi, nem ritkán számukra érdektelen információ.

A Facebook azóta is folyamatosan frissíti az algoritmust és dolgozik azon, hogy a felhasználói minél inkább a számukra releváns információkhoz jussanak az oldalon. Íme, időrend szerint a legfontosabb lépések:

2013. augusztus 23.:
A Facebook több mint 1000 tényező vizsgálatával határozza meg, hogy mikor lesz tényleg minőségi egy poszt.

2013. december 2.:
Ekkor jelent meg a „Facebook Breaking News”. Ez tulajdonképpen a friss, aktuális eseményeket helyezi a középpontba, legyen az egy sportesemény, vagy egy fontos hír, bejelentés. Hiszen ezeket a híreket előszeretettel osztjuk meg a Facebookon, reflektálunk rá, kattintjuk, így logikus lépés volt, hogyha egy témát felkap a közösségi média, akkor érdemes azt valamilyen módon kiemelni a hírfolyamban. Ez a frissítés már össze lett fűzve a kapcsolódó hírekkel is.

2014. február 2.:
A taggelés javítja az elérést, röviden így lehetne összefoglalni az ekkor érkezett frissítést. Amikor egy oldal használja a taggelési funkciót, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy a poszt még több emberhez elér. Ez különösen akkor igaz, ha a taggelt személy/oldal és a poszt írójának a rajongói között nagy az átfedés (például egy kosárlabdacsapat taggeli az egyik játékosának az oldalát).

2014. augusztus 25.:
A Facebook ekkor döntött úgy, hogy ideje „büntetni” azokat az oldalakat, amelyek egy jól hangzó, csali szöveggel próbálják meg átirányítani az oldalaikra a felhasználókat.

2014. november 14.:
Ekkor újabb bejelentés érkezett, ami több oldal adminját is fájó hírként érintette: belengették, hogy a promóciós jellegű posztokat visszaszorítják. Arról itt írtunk, hogy ezeket a változásokat hogyan éljük túl adminként.

(via)