Mesterlövész képzés – időzítsd megfelelően a Facebook posztod!

Közzétéve: 2012. augusztus 06.

Ákos barátunk cikksorozatának befejező részéhez értünk. Blogbejegyzésében megmutatja nekünk, hogyan tudjuk egy kis Excel alapismerettel az Insights számait igen hasznos adatforrássá változtatni.

A múltkori cikkünkben megmutattuk, hogy hajts fel érdekes tartalmakat a követőidnek, illetve hogyan posztolj az üzletednek is fontos bejegyzéseket. Most arról írok, hogy időzítsd ez utóbbi, értékteremtő posztjaidat, hogy a követőidet a leghatékonyabban tudd megcélozni!


Amikor elkezdtem dolgozni a Facebook-kal, kipróbáltam pár lapmenedzselő szoftvert. Volt olyan, ami a rajongók lelkesedése alapján mérte a tevékenységem – összehasonlítva azt a konkurencia oldalával, mások még abban is segítettek, hogy megmondják, mikor indítsam el az új bejegyzésem, mert a korábbi már lecsúszott a követők falán, így már nem látható számukra.

Végül a próbaidő lejárata után egyik szolgáltatásra sem fizettem elő. Nem csak azért, mert nincs havi kidobni való 50-200 dollárom, de egyik program sem adott rendes választ arra, hogy mikor posztoljam ki az üzleti szempontból fontos üzeneteimet úgy, hogy az a lehető legtöbb emberhez eljusson. Mert sajnos szembesülnünk kell azzal, hogy a rossz időzítéssel csak harmad- vagy negyedannyi követőhöz jutunk el, mintha a megfelelő időben posztoltunk volna. És figyelj a kérdésfeltevésre: itt nem az érdekel engem, hogy melyik bejegyzésem érte el a legjobb visszajelzést a rajongók körében (Talking about/Engaged), hanem melyik az az időpont, amikor a legtöbb ember látta a bejegyzést! (Reach)

Azt hiszem, nem újdonság, hogy a Facebook Insights segítségével választ kaphatsz erre a kérdésre, és ha Te magad csinálod a lekérdezést, akkor az eredményekben a saját elképzeléseidnek megfelelően szűrni is tudsz majd!

Mint korábban írtam két Facebook oldalt is üzemeltetek, a magyar mellett van egy kisebb angol nyelvű is, amit a környező országokban élők követnek. Hogy ne adjak tippeket a konkurenciámnak, ez utóbbi lapon mutatom be, hogy töltsd át az Insights adatokat értékelhető formába. (Hidd el, teljesen másképp működnek a többi országban élők. Nem csak az időeltolódásra gondolok; máskor nézik meg a Facebook falukat, máshogy reagálnak és nem akkor és nem úgy aktívak, mint a magyar követők!)

Sajnos a vizsgált oldalam csak 1000 rajongós, és ritkán posztolok rá (napi 1 vagy annyi sem), így nem fogunk tudni megfelelő következtetéseket levonni az adatokból, de én csak a módszert szeretném megmutatni, ami alapján a saját oldalad analizálni tudod!

Alapszabály: múltbéli adatok kellenek, legalább 3 hónap, teljesen változó időpontú posztokkal, hogy a lehető legszélesebb idősávot tudjuk vizsgálni! Minél több adatunk van, annál pontosabb lesz a „puskánk”, amivel célozni fogunk!

1. Menj be a lapodra, és töltsd le a posztjaid statisztikáját!

2. Állítsd be a letöltés paramétereit, és kattints a letöltés gombra! (Ha a rendszer makacskodna, és nem jön le a fájl, akkor válts vissza a privát profilodra, és úgy próbáld. Ez nekem eddig mindig működött).

3. Ha megvan a letöltés, akkor kell egy kis exceles kézimunka, ugyanis meg kell határoznunk a bejegyzés időpontját a hét napja, órája és perce alapon. Az én rendszeremben a posztok ideje az amerikai időzonát követi; ezt ellenőrizd le, hogy nálad is így van-e, és ha igen, 9 órát hozzá kell adni az időponthoz. Aki Excel képleteket használt már, annak ez menni fog; de ha Neked nehéz, bízd meg az általános iskolás ismerőseidet; ők már tanulják suliban, biztosan meg tudják majd csinálni. :p De ha így sem megy, egyszerűen másold át a képleteket az én fájlomból! 😉

4. Jöhet a lekérdezés (pivot table) létrehozása. Ehhez töröld ki a 2. sort (ez zavarja a pivot tábla elkészítését), és hozd létre a mellékelt lekérdezést. A Lifetime Post Organic Reach oszlop használata azért fontos, mert kiszűri a követőid barátainak lájkjait; csak azok lesznek benne, akik adott pillanatban a gép előtt ültek és látták a posztod.

Hogy mit látunk a táblázatból? Zölddel jelöltem azokat az időpontokat, ahol kiemelten magas az elérés, pirossal pedig az alacsonyakat. A kettő között akár 4-5-szörös eltérés is lehet! A következtetéseket pedig már rád bízom (mint említettem kicsi az oldal és kevés a bejegyzés a megfelelő analízishez); de ha nekem kéne tanácsot adnom, akkor több posztot kell reggel 6 és 7 illetve 15 és 16 óra között elindítani, és érdemes lenne az esti órákat (20-22) megtesztelni, mert ott mintha több ember ülne a gép előtt.

A kimutatáshoz használt fájlt itt töltheted le: link.

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy minden oldal más, és a következtetéseket Neked kell a saját adataidból levonnod; ezután tesztelned kell a feltételezésed azzal, hogy a tervezett időpontban indítod a bejegyzéseid, méred ennek hatékonyságát, majd ez alapján újra állítod a „célkereszted”. Én azt javaslom, hogy negyedévente végezd el a fenti vizsgálatot.

Adok még három bónusz tippet:

1. Ismétlés a tudás anyja: Az értékes linkedet el tudod többször is sütni. Ha mondjuk van egy blogos cikked, nyugodtan tedd ki másnap is a Facebook faladra, de tedd hozzá, hogy ez azoknak van, akik még nem látták. Sőt, pár hét/hónap múlva is újra használhatod, ha hasonló témájú bejegyzésed van. Itt egy példa erre. Így több emberhez juthatsz el.

2. Értékes tartalom egyszerű mérése: Említettem, hogy sokat posztolok, és a Facebook analitikában használom a bejegyzés kiküldésének percét is! A magyar oldalon ugyanis rászoktam, hogy a blog linkeket minden óra 00..20 perce között, a szórakoztatókat 20…50 között, a webshopos ajánlatokat 50..59 perc között teszem közzé (Ezek nem a valódi időpontok, találgass! 😉 ). Ezzel az excel fájlban villámgyorsan szűrhetek a megfelelő tartalomra, és csak az engem érdeklő bejegyzés-típus teljesítését is meg tudom nézni…. De ez már egy másik történet… 😉

3. Verébre ágyúval: Ha nem akarsz körülményeskedni a célozgatással, indíts a posztra egy promote post hirdetést – hidd el, ezzel éred el a legtöbb embert, akár a követőid 3-4-szeresét is!

Vendég íróként most elbúcsúzom, és köszönöm az eddigi megtisztelő figyelmedet! Ha tetszettek az írások, kérlek lájkold a Facebook oldalam, és az üzemeltetőként elkövetett hibáimat írd meg nekem; hálás vagyok minden visszajelzésért!

Eredményes dotcom bizniszt kívánok! 🙂