Jobban hiszünk a Facebooknak, mint a TV-nek?

Közzétéve: 2012. május 14.

Május 9-én, Siófokon a Media Hungary keretében több mint 300 marketing szakember vett részt az első magyar, Facebook által is elismert _All Things Facebook konferencián. Az eseményen előadóként mi is részt vettünk, így a helyszínen hallgathattuk az érdekes előadásokat és a még érdekesebb információkat. Az esemény társszervezője a Facebook választott hazai értékesítő háza, a Thinkdigital volt, aki jelenleg Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Cipruson és Albániában képviseli a közösségi oldalt, az ő sajtóközleményüket adjuk most tovább, benne néhány érdekes adattal.

Ez volt az első alkalom, hogy egy helyi konferencián 4 nemzetközi Facebook előadó mutassa be azokat a jövőformáló trendeket, melyek hatással vannak a hazai közösségi reklámozásra. A konferenciát Bruce Bale Közép-Kelet-Európáért felelős értékesítési vezető nyitotta meg. Előadásában összefoglalta, hogyan használhatja egy márka üzleti célra a Facebookot napjaink összekapcsolt világában. Egy idei Nielsen kutatására hivatkozva kiemelte, hogy a Facebookon keresztüli személyes ajánlásokat a felhasználók 92 százaléka tartja hitelesnek, míg a TV-s hirdetéseknél ugyanez az arány csupán 47 százalék.

Alessandro Petrilli (ügyfél partner) a 2012-es újdonságokat mutatta be, mint például az új prémium hirdetéseket, melyek már mobilon is megjelennek. Beszélt továbbá a reach generatorról, mellyel garantáltan elérhetjük havonta rajongóink 75%-át, valamint ismertette a Facebook offerst, melyekkel kedvezményes ajánlatokat kínálhatunk majd ügyfeleiknek. Ezután Sebastian Szmigielski, nemzetközi hirdetési megoldásokért felelős account manager, valamint hazai közösségi szakemberek esettanulmányokon és konkrét tippeken keresztül mutatták be, milyen lehetőségek rejlenek a Facebookban.

„Fontos, hogy a puszta lájkok gyűjtésén túl folyamatosan bevonjuk rajongóinkat a beszélgetésbe, melyet a „talking about this” mutatóval már mérhetünk is. Általánosan a következő célokat érdemes kitűznünk magunk elé: A meglévő ügyfélkör, vagy célközönség 10%-át szerezzük meg rajongónknak, ennek a rajongótábornak pedig a 10%-át vonjuk be folyamatosan márkánkkal kapcsolatos beszélgetésbe (talking about this). Azon túl, pedig, hogy milyen tartalmakat biztosítunk rajongóinknak, fontos, hogy a különböző hirdetési megoldásokat megfelelően alkalmazzuk” – emelte ki Szabó Ákos a Thinkdigital magyarországi country managere.

Majdnem 4 millió aktív felhasználóval, melyből több mint 2,5 millióan jelentkeznek be naponta, a Facebook példanélküli lehetőségeket kínál a hazai hirdetőknek.