Minden, amit a Google+ körökről tudni érdemes

Közzétéve: 2011. július 12.

Az elmúlt napokban sok meghívót küldtünk a Google+ közösségi oldalához, reméljük  Ti is elkezdtetek már ismerkedni az új szolgáltatással.
Ha még csak az elején jártok, mindenképpen hasznos lehet a theapptimes.com rövid írása, amiben kicsit részletesebben megismerhetitek, mik is azok a körök:

A Google+ szolgáltatás egyik pillérét a körök jelentik, melyek segítségével a kapcsolatainkat „menedzselhetjük”.
Külön körbe rendezhetjük a családi, baráti, munkahelyi kapcsolatokat, de a szabadidős tevékenységeink, érdeklődésünk alapján is készíthetünk újakat. Ez a rendezési elv lehetővé teszi, hogy bizonyos dolgokat csak a körben szereplő emberekkel osszunk meg és ne az összes ismerősünkkel.

Bár a Facebook esetében is van lehetőség csoportokba rendezni a kapcsolatainkat és ezzel szabályozni a megosztott tartalmakat, úgy tűnik, ennek nincs olyan nagy sikere a felhasználók körében.
Ezzel szemben a Google+ letisztult és könnyen használható drag and drop megoldásával igazán látványossá és felhasználóbaráttá tették ezt a funkciót is, így  pontosan láthatjuk a kapcsolati körök tagjait és határát.

Így hozz létre Google+ köröket

1. Jelentkezz be a Google+ fiókba. (Ha még nincs meghívód, írj nekünk itt és küldünk!)
2. Kattints a képernyő tetején lévő Körök ikonra (ez balról a negyedik).

3. Amikor először belépsz a fiókba, 4 kör fogad majd:
Barátok, Család, Ismerősök, Követés.


4. Ezek előtt máris látni fogod majd az új kör létrehozásának lehetőségét, melyre kattintva azonnal megadhatod a nevét, jellemzőit és hozzáadhatod az ismerőseidet.

A körök létrehozásának egyszerűségéről a következő videót megnézve is megbizonyosodhattok:

Ki melyik körben van?

Az ismerőseid neve fölé húzva a kurzort máris láthatod, hogy melyik körbe kerültek.
Egy körben egyszerre 13 kapcsolatod fotóját láthatod. Ha valakit szeretnél megtalálni, csak kattints a Keresés a körben mezőbe a jobb felső sarokban.

További kapcsolatok hozzáadása a körökhöz

A Google+ minden Gmail nevet és egyéb más – általunk használt – Google szolgáltatásban tárolt kontaktot kilistáz, így ezt a profilunkhoz adhatjuk. Szintén megadhatjuk a Facebook, Twitter, LinkedIn Flickr és más kapcsolatokat is (iwiw-et nem 🙂 ) és ezeket is linkelhetjük a Google+ profilunkba..

Mik azok a tágabb körök (Extended circles)?

Ha egy ismerősünk a  megosztást is választja egy bejegyzésnél, azt nem csak azzal a körrel fogja megosztani amelyikben mi vagyunk, hanem azokkal az emberekkel is, akik a mi saját köreinkben találhatóak meg (és ez látható az adatlapunkon is).

 

A legegyszerűbben egy példán keresztül tudjuk bemutatni:

A Barátok körömben szerepel Sári, akinek szintén a Barátok körében Sanyi, de az enyémben nem. Ha Sári profiljában nyilvános, azaz látható, hogy Sanyi az egyik körében van, akkor a Tágabb körökkel megosztott tartalmamat Sanyi is látni fogja, hiába nálam nem szerepel egyik körben sem. Ha viszont Sári profiljában nem nyilvános a közöttük lévő kapcsolat, nem fog Sanyihoz eljutni az üzenetem.

Képekkel talán még jobban átláthatóvá válik:

Bár leginkább az adatvédelmi beállításokhoz tartozik, de hamarosan írunk arról is, hogyan tudjátok módosítani azt hogy milyen kapcsolatot lehessen látni a Google+ profilotokban.

Hamarosan megmutatjuk azt is hogy miben másabb a tartalmak megosztása a Google+-on, mire kell figyelnie a Facebook-on szocializálódott generációnak, de addig is ha bármilyen kérdésetek lenne a Google+ körökkel kapcsolatban, tegyétek fel nekünk bátran. És persze kattintsatok lelkesen a Like és +1 gombokra, ha hasznosnak találtátok a bejegyzést.