Hogyan rejts el szinte bármit magadról és másokról a Facebookon?

Közzétéve: 2011. november 23.

Belefáradtál már abba, hogy folyton azzal legyen tele a hírfolyamod, hogy az ismerőseid mit olvasnak az Indexen, az Origo-n, a Velveten, vagy éppen azzal, hogy mit hallgatnak az online rádión és mit néznek a tévében?
Amellett, hogy a Facebook folyamatos újításainak „hála” most már ismerőseink mások falán történő lájkolása is a főbb híreinket képezi, minden eddiginél több lehetőséggel élhetünk ezek eltüntetéséhez is: elrejthetünk, törölhetünk, leiratkozhatunk, jelenthetünk vagy blokkolhatunk, és természetesen továbbra is bármikor véget vethetünk a „barátságnak”.

Az AllFacebook egy friss bejegyzésében ismét hasznos beállításokra hívják fel a figyelmünket, amit mindenképpen szerettünk volna megosztani Veletek is.

Valószínűleg már Ti is használjátok bizonyos barátok esetében a bejegyzések rejtését, így hasznos lehet a nemrégiben megjelent fel- és leiratkozás gomb is. Azt javasoljuk, hogy előbb e két funkcióval ismerkedj meg közelebbről, mielőtt olyan drasztikus lépésekre szánnád el magad, hogy törölsz vagy blokkolsz egy ismerőst.

Elrejtési lehetőségek a hírfolyamban

A hírfolyam átalakítása új lehetőségeket ad bizonyos tartalmak távoltartására, csökkentik a nem kívánt posztok láthatóságát vagy teljes egészében kiirtják a faladról. Hogyan?

A Facebook kezdőlapján mozgasd az egeret a kiválasztott bejegyzés jobb felső sarkához, amíg meg nem jelenik ott egy lefelé mutató nyíl:

Kattints a nyílra és ezzel nyisd meg a menüt!

  • „highlight” vagy „unhighlight” this story: itt tudod beállítani, hogy a hírfolyamodban az adott poszt legfelül, kiemelve jelenjen meg
  • „hide story” avagy bejegyzés elrejtése: ez egyértelmű, csak az adott posztra vonatkozik
  • „report story or spam”: hasznos lehet a valóban spam bejegyzések eltüntetésére, ezzel egy időben pedig a Facebooknak is jelzed, hogy „szemétre” bukkantál
  • a következő három lehetőség a posztoló személyére vonatkozik: a tőle érkező összes bejegyzés megjelenésének módját és gyakoriságát módosíthatod vele
  • végezetül pedig kétféle leiratkozási (unsubscribe) lehetőség: az egyik az ismerős összes bejegyzéséről, a másik pedig az ismerős azon bejegyzéseiről irat le, amilyen típusút éppen módosítasz (például státuszfrissítés)

Ha valamelyik barátod bejegyzései idegesítenek, a leghumánusabb módszer a leiratkozás, így senki sem fog megsértődni, amiért törölted, és neked sem kell kínosan visszakéredzkedni, ha a későbbieken meggondolnád magad.

Milyen módosításokat végezhetünk az ismerős profilján?

Az ismerősöd láthatóságát is be tudod állítani, ha a profiljára mész és a „subscribe” gombra kattintasz. Ezzel lenyílik egy igen aprólékos menü, melynek a segítségével egyénenként is testre tudod szabni, hogy az illetőtől pontosan mi és mi ne jelenjen meg a te hírfolyamodban.  A bejegyzések és aktivitások típusa szerint ki- és bekapcsolhatod: az, hogy szeretnéd-e követni az ismerős videóit, fotós bejegyzéseit, státuszfrissítéseit, vagy akár a különböző játékok által küldött posztokat, mások bejegyzésére adott kommentjeit és lájkait, mostantól kezdve csak tőled függ!

Szintén ebben a menüben találod azt a lehetőséget is (legalsó címke), mellyel az ominózus személy aktivitásairól teljesen leiratkozhatsz.

A másik gomb (ismerősök vagy friend) segítségével a személyt listákhoz adhatod hozzá. A listák létrehozásával és használatával tudod a legkényelmesebben bebiztosítani, hogy kivel mit szeretnél megosztani: például nem biztos, hogy mindenkire tartozik, amit a családtagjaidnak szánsz, de az is lehet, hogy bizonyos bejegyzésed csak a kollégáknak lesz vicces, így eleve célszerűbb kizárólag velük megosztani.

A Facebook maga is kreál neked listákat, melyben elkülönít közeli barátokat és ismerősöket: előbbiek azok, akikkel gyakran interakcióba kerülsz virtuális életed során, a többiek pedig éppen azok, akik számára nem szeretnél nyitott könyv lenni, és a legtöbb bejegyzésedet inkább rejtve hagynád előlük. És ezzel el is érkeztünk a következő lépcsőig.

Rejtsd el magad!

Reméljük, hogy a felhasználók többsége legalább részben alkalmazza ezeket a lehetőségeket, és bár Bret Taylor, a Facebook egyik technikai szakembere nemrégiben azt mondta, hogy nagyrészt már élnek a felhasználók ezekkel a beállításokkal, mégis érdemes alaposabban utánajárni, melyiket milyen gyakran alkalmazzák, illetve melyik mennyire hasznos.

Egy nagyon egyszerű módszerrel sok időt takaríthatsz meg magadnak: nagyjából tudhatod, kik azok a chat-őrültek, akik bárkivel szóba elegyednek, aki véletlenül online. Rejtsd el magad előlük, vagy akár mindenki elől! Még mielőtt sietnél berendezkedni a full-offline életmódra, fontold meg, kik azok, akik számára mégiscsak hasznos, ha elérhetővé teszed magad. Munkaidőben például jó, ha látható maradsz azoknak, akik üzleti ügyben szeretnének kapcsolatba lépni veled, esténként pedig elérhetővé teheted magad a közeli barátok számára egy kis csevegésre. Vagy persze fordítva, ahogy kényelmes.

 

Ezeket mind-mind beállíthatod a már megszokott jobb alsó sarokban, ahol egyértelmű ikonok és gombfeliratok segítenek eligazodni. A fogaskerék ikonra kattintva előbukkan egy menü, melynek segítségével ki- és bejelentkezhetsz mindenki számára látható módon, bejelentkezés után pedig a „limit availability” gomb segítségével szűkítheted azt a listát, aki kapcsolatba léphet veled. Ha ide kattintasz, látni fogod mindazokat a csoportokat, melyeket magad hoztál létre, illetőleg azokat is, amiket aktivitásaid alapján a Facebook készített.

Minél több ilyen listával rendelkezel, annál inkább testre tudod szabni a chat használatát is. Hozzáférhetővé teheted magadat bizonyos csoportok tagjainak, és ugyanígy letilthatsz több másik csoportot. Bárhogy is nevezzük, az eredmény ugyanaz: segít élhetővé tenni számodra a Facebook használatát anélkül, hogy bizonyos emberek beszélgetési kényszereit el kéne viselned.

Természetesen számos egyéb módja is van annak, hogy ne tárj minden információt a világ elé. A jobb felső menü „privacy settings” avagy adatvédelmi beállítások gombjára kattintva tudsz módosítani beállításaidon.

Minden egyes bejegyzésed láthatóságát kontroll alatt tarthatod, sőt, a Facebook még az utólagos módosításra is lehetőséget ad neked. A posztok alatt megjelenő ikon jelzi, hogy kinek látható: a földgömb azt jelenti, hogy a bejegyzés publikus, mindenki látja; a kis figurák a barátaidat jelentik – ilyenkor a posztot csak az ismerőseid láthatják, illetve kis fogaskerék jelenik meg mellette, ha szűkített beállítást választottál, például bizonyos emberek, csoportok elől elrejtetted a bejegyzést.

Ismerős törlése, vagy blokkolás?

Itt olyan személyekről lesz szó, akiknek a jelenléte már nem feltétlenül kívánatos a virtuális életünkben. Ilyenek például a volt barátok és barátnők. Több lehetőségünk is van: blokkolhatjuk az illetőt, vagy blokkolhat ő minket, ami mindenképpen hasznos lehet a jövőre nézve, mivel a konfrontáció lehetősége így jóval kevesebb (legalább itt). Ha barátok vagytok, hát maradjatok barátok, ha viszont nem volt sétagalopp a szakítás, még mindig inkább a leiratkozást javasoljuk az ismerős törlése helyett. Persze ahol a helyzet úgy kívánja, vágjunk el minden szálat, örökre.

Ne felejtsd el, hogy csak akkor törölj egy ismerőst, ha semmi esélyét nem látod annak, hogy egyszer újra a barátja szeretnél lenni: ezzel megóvod magadat az esetleges kellemetlenségektől.

A blokkolást kizárólag olyan esetekben ajánjuk, amikor valóban zaklatástól, fenyegetéstől szeretnéd megkímélni magad. És bár lehetőséged van feloldani a blokkot, a Facebook ezt 48 óránként csak egy alkalommal engedélyezi, úgyhogy jobb kétszer meggondolni, kit szeretnél ily módon kizárni az életedből.

Mi van még?

Bizonyos oldalak (pl online rádiók) lehetővé teszik, hogy az oda csöppenő felhasználó minden ottani tevékenysége látható legyen barátai számára a közösségi hálón is. Ismerjük az ilyet: a lehetőség mindig inkább adott, mint választható, így ha valaki nem tiltja le kimondottan a Facebookra való automatikus posztolást, akkor sokszor tudtán kívül fogja mások hírfolyamát is telespammelni azzal, amit éppen hallgat, olvas, vagy néz.

Amíg ez nem fordul meg, még inkább kívánatos élni azokkal a lehetőségekkel, amiket az elrejtési módszerek kínálnak nekünk.

Ezenkívül érdemes legalább nekünk olyan felhasználói magatartással kezelni a közösségi hálót, amilyennel elvárnánk, hogy mások is kezeljék: ha van lehetőség rá, hogy kikapcsoljuk az automatikus posztolást, hát tegyük meg, vagy töröljük a posztot utólag. Takarítsuk ki az olyan alkalmazásokat a profilunkból, amikről úgy látjuk, túlságosan sok értesítés küldenek a falunkra.

Reméljük a tanácsok segítenek Nektek is. De ha már mindent tudtatok a fentiekből, akkor is gondoljatok ismerőseitekre és osszátok meg a bejegyzést velük is, hogy ők is megtanulhassák! 🙂

És ha még nem olvastátok, ne felejtsétek el ellenőrizni a biztonsági beállításaitokat sem, ha nem akartok kellemetlen meglepetésekkel szembesülni. Erről írtunk korábbi cikkünkben, itt: Nálad már megjelent a Ticker? Akkor sürgősen ellenőrizd a biztonsági beállításaidat!