Így szerepeltek a legjobb éttermek a social médiában – 2. rész

Közzétéve: 2018. március 11.

A Dining Guide idei listája alapján megnéztük a Top 10 (idén Top 12) étterem social média jelenlétét, a korábban ismertetett szempontok szerint.
Összesen 100 pontot lehetett összegyűjteni, extraként pedig még +10 pontot. A szabálytalan nyereményjátékokért, illetve a 2 napnál régebbi üzenetek megválaszolatlanságáért 5-5 pontot vontuk le. A lista első része itt érhető el.

Nézzük tehát az értékeléseket a Dining Guide lista alapján első 6 étteremnél:

7. Costes étterem
Kapott pontszám: 50 pont
Facebook
Instagram

A Dining Guide listáján első helyezést ért el a Costes, ám social szempontból csupán a középmezőnybe jutottak. Bár vannak saját készítésű tartalmaik pl. Boomerang videó Facebookon, ez azonban nem gyakori és az elérés is igazán kicsi.
– Sem aktivitásban, sem elérésben nem kiemelkedő az étterem közösségi tevékenysége, ráadásul Instagramra legutóbb 1 éve került ki bejegyzés. Ezen a csatornán csak a Costes Downtown-t követik, senki mást, ami bármelyik iparágban visszatetszést kelt. Nem reagálnak az értékékelésekre (Reviews) még akkor sem ha egy vendég hosszabban dícséri az éttermet, ételeket vagy a személyzetet. Ilyenkor érdemes legalább a like-ra kattintani az étterem nevében, így a kedves vendég is láthatja hogy nem hiába írt véleményt.
Az étterembelsőről készült fotót profilképként használni pedig nem szerencsés, hiszen a hírfolyamban kis méretben, esetleg mobilon nézve ebből szinte semmi nem látszik.

8. Borkonyha
Kapott pontszám: 45 pont
Facebook
Instagram

+ Kulisszatitkok és a csapatról készült fotók is vannak az oldalon, ami mindenképpen növeli a követők elköteleződését, csupán ezek gyakoriságán kellene picit javítani.
Nagyon jó visszajelzése van a Facebook oldalon megjelenő bejegyzéseknek, ami kiemelkedő a vizsgált oldalak között.
Sajnos a Borkonyha is összességében kifejezetten rosszul szerepelt a teszten. Itt sem találtunk profi fotókat vagy videókat a Facebook oldalon, és az Instagram oldalon is csak tavalyiakat. A vendégektől kapott, sokszor komplexebb értékeléseket sem jutalmazták like-kal, így a párbeszéd semmilyen esetre sem valósult meg az oldalon.
Ez volt a vizsgáltak közül az egyetlen olyan oldal ahol nincs lefoglalva az egyedi url, azaz nem a www.facebook.com/Borkonyha linkkel lehet elérni az oldalt.
Az Instagram csatorna úgy tűnik mintha megállt volna tavaly novemberben, amiért kifejezetten kár, hiszen igazán ízléses ételfotók jelentek meg korábban, jó visszajelzésekkel.

9. Onyx étterem
Kapott pontszám: 63 pont
Facebook
Instagram

+ Gyönyörű ételfotók, rendszeres posztok és jó elérés jellemzi az Onyx social média jelenlétét.
– Kár hogy a külön tabon lévő film nem érhető el https alól.
Sajnos a vendégek által írt értékelésekre ők sem reagálnak, bár ez úgy tűnik iparági hiányosság, pedig igazán fontos lenne hogy a vendéglátóhelyek a virtuális térben is tudjanak a vendégek visszajelzéseiről.
A csapat és a kulisszatitkok bemutatása lehetne gyakoribb a Facebook oldalon, most úgy tűnik mintha Instagramra került volna az ilyen jellegű bejegyzések nagy része.

10. Babel Budapest
Kapott pontszám: 95 pont
Facebook
Instagram

+ Kiemelkedő teljesítménye van a social médiában is a Babelnek, szinte minden megtalálható itt ami szerintünk ma egy étteremnél szükséges. Kifejezetten örültünk a videós és aktuális borítóképnek, valamint az aktív Instagram jelenlétnek.
Nagyon szerettük a kulisszatitkokat bemutató fotókat, bár a Facebookon használt hashtagek a tapasztalataink alapján nem működnek hibátlanul és néha hátráltatják az organikus terjedést is.
– Egyetlen apróság árnyalja csak a maximális pontszámot, a néha karcos kommentkezelés Facebookon.

11. Costes Downtown
Kapott pontszám: 70 pont
Facebook
Instagram

+ Az első olyan Facebook oldal, ahol be van állítva az asztalfoglalás, a gombra kattintva a honlapra jutunk. Az étlapot is rendszeresen kommunikálják az oldalon, bár valószínűleg viszonylag kis eléréssel, hiszen a sok szöveges tartalom miatt nem lehet hirdetéssel támogatni.
– A Costes Downtown oldalán sajnos nincsenek videós tartalmak, bár jobban odafigyeltek az oldal üzemeltetői profil- és borítóképre mint a Costesnél. Valamiért itt sem reagálnak az értékelésekre, azaz nem nyomnak egy like-ot sem azokra a kedves szavakra amit a vendégektől kaptak.

12. Stand 25
Kapott pontszám: 60 pont
Facebook
Instagram

+ A Facebook posztok mellett Instagramon is kommunikálnak, bár nem túl aktívan és ráadásul senkit nem követnek vissza, ami a párbeszéden alapuló social médiában nem túl szerencsés.
– Összességében a Stand25 is a középmezőnyben kapott helyet, hiszen sajnos ők sem posztolnak videókat, és például a borítóképet sem cserélik rendszeresen, pedig az 1 éves évforduló kapcsán is aktuális lett volna. Ők sem reagálnak az értékeléseknél érkezett kedves visszajelzésekre.

A végeredmény…

Social média aktivitás szerint így alakult a toplistánk, amelyben a 4-5. és 11-12. helyen is megosztott díj született:

1. helyezés: St. Andrea Wine & Gourmet Bar (105 pont)

2. helyezés: Babel Budapest (95 pont)

3. helyezés: Fáma (88 pont)

4-5. helyezés: Anyukám Mondta / MÁK Bistro (75 pont)

6. helyezés: Costes Downtown (70 pont)

7. helyezés: Arany Kaviár (65 pont)

8. helyezés: Onyx étterem (63 pont)

9. helyezés: Stand 25 (60 pont)

10. helyezés: Costes étterem (50 pont)

11-12. helyezés: Borkonyha / Olimpia (45 pont)

Az oldalakat alaposabban megvizsgálva néhány helyen őszintén meglepődtünk a social csatornákon tapasztalt kommunikáción. Leginkább azért, mert úgy tűnik hogy ezt még mindig nem veszik igazán komolyan, pedig ebben az iparágban még nagyobb jelentősége van annak hogy a vendégek milyen élményeket és tapasztalatokat osztanak meg egy-egy étteremmel kapcsolatban.
Mi biztos hogy nem fogunk 7 évig várni a következő hasonló teszttel, viszont abban bízunk, hogy ezek a helyek sem fognak sokat várni azzal hogy az ételek, a szakértő személyzet és az enteriőr mellett erre is komolyan odafigyeljenek.