Ez rosszul érinti majd az adminokat: drasztikusan csökkenhet a Facebook-követők száma

Közzétéve: 2015. március 06.

Tapasztalataink szerint már most elindult a tisztogatás, de a hivatalos közlések szerint csak március 12-től vágja vissza a Facebook az oldalak követőszámait.

A Facebook adminok az Elemzések/Insights fül alatt már csütörtökön nap közben az alábbi üzenettel találkozhattak: „Nemrég módosítottuk az oldalak kedvelésének mérését. Március 12-e után előfordulhat, hogy az oldalaknál a kedvelések számának csökkenése figyelhető meg, ekkortól kezdve nem számítanak bele a nem aktív Facebook-fiókok kedvelései.” (Erre egyébként a Facebookon is felhívtuk az adminok figyelmét)

Pár órával később a közösségi oldal a hivatalos blogján is megerősítette és részletezte az újítást – ami valószínűleg nem fog osztatlan sikert aratni. Az új algoritmus hivatalosan március 12-én élesedik, de mi úgy tapasztaltuk, hogy már most is érezhető és számokban is mérhető a tisztogatás. A magyarázat szerint a rajongók közül elsősorban eltűnnek azok a felhasználók, akiknek a profiljánál elindult az emlékoldallá való átalakítási folyamat, esetleg megörökölte valaki azt, vagy akik önkéntesen felfüggesztették a fiókjukat. A Facebook szerint ezek a változások szükségesek ahhoz, hogy az adminok friss és valóban releváns információkhoz jussanak a rajongók szokásairól az adatok elemzése során.

A Facebook szerint a változások összességében pozitívan hatnak majd az oldalakra, hiszen az adminok ezek után tényleg az aktív, valódi rajongói visszajelzések alapján tudják megítélni, hogyan és mire kell odafigyelniük az oldaluk kezelése során.

Tehát elsőre valóban rosszul néznek majd ki a különböző statisztikák, hogy látszólag ok nélkül csökkennek a rajongók számai, de hosszabb távon hasznos lehet az, hogy valós, reális képet kapunk majd az oldal kedvelőiről. A közösségi oldal egyébként már korábban is szűrte a rajongói oldalak egyes posztjaira érkezett lájkokat a felfüggesztett és az emlékoldallá alakított fiókokról, eddig azonban beleszámítottak az összes rajongó közé.