Facebook őskövületek – emlékük szívünkben örökké él!

Közzétéve: 2013. június 03.

2004-ben a világhálón megjelent egy weboldal, ami a Thefacebook nevet viselte. Eleinte zárt körben, később bárki számára elérhető módon működött. Jóval azelőtt, hogy a felhasználók az adataik védelme miatt kezdtek volna aggodalmaskodni és felszólalni, megjelent pár olyan kiegészítés a portálon, ami a használat jobbá tételét szerette volna szolgálni. A Mashable most egy virtuális történelmi körútra vezet bennünket, amiben visszatekinthetünk a múlt jótékony homályába vesző Facebook funkciókra, ami elsősorban azok számára lesz érdekes, akik már 2005 környéke óta, vagy legalábbis jó rég regisztrálva vannak a kék közösségi portálon.

1. A Facebook-pasi

A 2007-es redesign előtt a Facebook fejlécének bal oldalán egy bináris kódokkal takart férfi arckép helyezkedett el, amiről később kiderült, hogy egy 1987-es fotó manipulált mása bizonyos Peter Wolfról, aki a J. Geils Band vezető énekese volt.

2. Virtuális ajándékok

Emlékszel még, amikor az ismerőseid egy korsó sör kis rajzos ikonjával kívántak boldog születésnapot? A 2007-ben publikált funkció lényege az volt, hogy virtuális ajándékokat lehetett vásárolni, amiket aztán a barátaink falára posztolhattunk. Ez egyben az első olyan „szolgáltatás” is volt a Facebookon, amiért pénzt lehetett és kellett kiadni. Annak ellenére, hogy az alkalmazás szépen hozott a konyhára, a funkciót végül 2010 augusztusában vették le a készletből egy olyan program kedvéért, amivel valódi, kézzel fogható ajándékokat küldhetnek egymást a felhasználók.

3. Az üzenőfal

Az Idővonal megjelenése előtt az egymás közötti információcserére az üzenőfal szolgált. A státuszfrissítés egészen máshol történt, az üzenőfal pedig arra volt jó, hogy a felhasználók kifejezetten az adott user számára hagyjanak ott üzeneteket. Tavaly azonban a Facebook felháborodott rajongók hadával szembesült, akik azt feltételezték, hogy a réges régi privát üzenetek váltak publikussá, azonban ez egy félreértésen alapult. Mivel anno az Üzenőfal korában egy ismerősnek címezni bejegyzést kizárólag a falán lehetett, a hírfolyamban pedig ezek nem jelentek meg, ez kelthette azt a benyomást, hogy az ott egy biztonságos, privát zóna, amit más nem láthat – ami persze nem volt igaz, hiszen ez minden ismerős számára látható volt, aki az adott profilon járt.

Érdekesség, hogy az Üzenőfal eredetileg egy táblához hasonlatos közösségi platform volt, ahol az ismerősök egymásnak üzeneteket hagyhattak, de törölhettek is korábbiakat. A Facebook közben rájött, hogy a felhasználók a legfrissebb bejegyzéseket szeretik az oldal tetején látni, ekkor alakult ki a fordított időrendi sorrend a falon megjelenő bejegyzéseknél.

4. Facebook csoportok

Az eredeti Facebook csoportok tulajdonképpen egy kis közös helyre tartozást hivatottak megvalósítani, ha például valakik egyazon iskolába, vagy osztályba jártak, ők csatlakoztak az adott csoporthoz.

A csoportok életében aztán eljött az a pont, amikor már nem csak „Kovács János Szakközépiskola” jellegű névvel ellátott csoportok léteztek, hanem megjelentek a „Zoknival hordom a szandált” illetve az „Utálom a légkondicionálót” típusúak is, melyek így kvázi az illető személyiségéről hivatottak többet elárulni. Ennek megfelelően a felhasználók adatlapján is megjelent csak úgy, mint a kedvencnek jelölt könyvek, filmek, vagy együttesek.

5. Az eredeti állapotfrissítések

Hasonlóan a Messenger vagy más instant csevegőhöz, az állapotfrissítések eleinte a Facebookon is addig voltak láthatóak, míg nem töröltük, vagy le nem cseréltük. Egy bravúros nyelvtani formulával gyakorlatilag egyféleképpen lehetett kitölteni, mégpedig kábé így: „Gipsz Jakab éppen” (ide pedig beírhatta Jakab, hogy éppen mit csinál).

A Facebook azóta sem teljesen nőtte ki, hogy utasítgassa egy bizonyos formulára a felhasználóit, ugyanis jelenleg is a „Mi jár a fejedben?” az „Írj valamit…” vagy a „Szólj hozzá” kéréseknek teszünk eleget, valahányszor kinyilatkoztatunk valamit Facebookon.

6. Jegyzetek

Lehet-e a Facebookon blogolni? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem, hiszen bár a jegyzetek funkció továbbra is él, a navigációban mélyen el van rejtve, illetve ha nagyon nem találjuk, elérhető a /notes url kiegészítéssel a profil URL-jének után.

7. Faltól-falig

Mielőtt a Facebookon zajló beszélgetések áthelyeződtek volna a jelenlegi kommentek formájába, a „See friendship” funkció szolgált arra, hogy két ember közti kommunikációt visszanézhessük, még korábban a „Faltól-falig”, annál is régebben pedig körülbelül semmi, akkor ugyanis szó szerint oda-vissza kellett kattintgatni két ember profilja között, hogy láthassuk, mit üzengettek egymásnak.

8. Bökés

A bökés, avagy a Poke funkció egy mai napig létező eleme a Facebooknak, jelentése sokak által vitatott. A Facebook maga nem bocsátkozott különösebb magyarázatba azt illetően, hogy a funkció valójában mire jó, egész konkrétan úgy tájékoztatta felhasználóit, hogy használják arra, amire gondolják, hogy jópofa lehet használni. Talán így alakulhatott ki az a közvélekedés, miszerint a Poke a nekünk tetsző ismerős vagy ismeretlen figyelmének felkeltésére szolgált, pontosabban arra, hogy tájékoztassuk őt arról, hogy szívesen kerülnénk vele … khm … közelebbi kapcsolatba.

9. Kalóz-angol

Na ez kivételesen egy olyan funkciója a Facebooknak, ami nemcsak ma is létezik, de ma is nagyon vicces! A felfedezésekor persze sokkal nagyobb katarzist okozott a Facebookot használóknak, akik 2008-tól juthattak hozzá ehhez az igazán kivételesen ízes dialektushoz a kék hálón. A nyelvezet mindenki neve elé odateszi, hogy Kapitány (Cap’n), a Tetszik/Like helyett pedig Arr! szerepel a posztok alatt, de ezen kívül több száz vicces angol finomsággal találkozhatunk, ha ezen a nyelven használjuk a Facebookot.

10. Régi profiloldal

Avagy élet a Like előtt: létezett és csodás volt! Az adatlapunk egyetlen oldalon tartalmazta a profilképünket, a családi állapotunkat, azt hogy mióta vagyunk regisztrálva a Facebookon, a közös ismerősöket, az érdeklődési köröket (linkkel), és még számtalan más információt, egyetlen oldalon. Ezen kívül a megadott adatok alapján az egyező érdeklődési körrel rendelkező felhasználóknak egymás ismeretségét ajánlgatta, így például ha szerettünk volna a környező ismerősök között találni valakit, aki szereti a Red Hot Chili Pepperst, csak hozzáadtuk az együttes oldalát az érdeklődési körünkhöz, és voila, máris megjelent a köreinkhez tartozó számtalan ismerős.

Ebben az időben még nem létezett hírfolyam, így ha változtattunk valamit az adatlapunkon, az nem lett közzétéve mindenki számára. Ezzel együtt kijelenthetjük, hogy minden bizonnyal ez volt az utolsó olyan korszak, amikor az adatlapunkon szereplő információk még valóban tükrözték a pontos érdeklődési körünket és beállítottságunkat.

Egészen 2010-ig bírt életben maradni az írott profil, amikor is a Facebook bevezette a Like intézményét és a rajongói oldalak elődjét.

11. A Konami Kód

FEL FEL LE LE BAL JOBB BAL JOBB B A. Ha ezt a billentyűsort beírtad bármelyik Facebook oldal nézegetése közben, az oldalon olyan elemek jelentek meg, mint amiket a fényképeken okoz a becsillanó napfény. Ez például egy kifejezetten jópofa dolog volt, de kipróbáltuk, sajnos már nem létezik.

12. A hírfolyam

Bár ez egyáltalán nem elfeledett őskövület, sőt, ma kvázi lényege az egész Facebooknak, mégis mindenképpen meg kell említenünk, mivel javarészt ez felelős azért, ahogyan ma az emberek ezt a platformot használják. A 2006-ban rukkolt fejlesztés véget vetett annak, hogy az emberek karbantartsák adatlapi információikat, a Facebook pedig egy végeláthatatlan rókalyukhoz kezdett hasonlítani, ahol az egyik kattintás a másikhoz vezet, koncepciótlanul, mások életében. A mai Facebook élmény leginkább ahhoz hasonlít, mint mikor odamegyünk a hűtőszekrényhez, kinyitjuk az ajtaját, és bámulunk befelé, anélkül hogy tudnánk, miért mentünk oda és mit keresünk ott.

13. Rajongói oldalak

2007. november 7-re datálható ezek megjelenése, melyek a „Szpnozorált csoportok” intézményét hivatott kiváltani. Ebben az időben ilyen csoportok létrehozására kizárólag az üzleti profilok voltak jogosultak. Az így létrehozott oldalakhoz „rajongóvá válással” lehetett csatlakozni (nem pedig „Tetszik” gombbal), a célja pedig az volt, hogy az üzletek felmérhessék a rajongói online reakciókat, és ennek megfelelően hirdessenek nekik. 2010-ben, a Like bevezetése után vált kaotikussá az egész, innentől kezdve ugyanis boldog boldogtalan a Like-ot nyomta mindenhol, ahol csak érte, és itt kezdődött masszív kínlódások színterévé válni az addig csendes és informatív hírfolyam.

14. Facebook kérdések

Nem, ez nem pont az a „kérdések”, amit ma ismerünk. Ez egy olyan applikáció volt, aminek a segítségével kreatív kérdőíveket állíthattunk össze például a barátainknak saját magunkról, például hogy tudják-e, melyik a kedvenc pizzafeltétünk, vagy melyik számot hallgatjuk végtelenítve, ha szerelmi bánatunk van. Az elért eredmények ezután megtekinthetőek voltak a játék adatlapján. Az alkalmazással természetesen egy idő után teljesen kaotikus és követhetetlen kérdőívek születtek, és egészen meglepő módon egészen a tavalyi év végéig léteztek is, amikor is a Facebook egyetlen tollvonással eltűntette őket a feledés jótékony homályába.

Melyik ősrégi Facebook funkciót sírod vissza? Mit gondolsz, 5-6 év múlva a jelenlegi funkciókról is ennyire múlt időben fogunk beszélni?