A Facebook pszichológiája: lehet hogy Te is függő vagy?

A jelentések szerint a Facebook jelenleg 901 millió regisztrációval rendelkezik (2012. márciusi adat), melynek több mint a fele naponta aktív felhasználó. Mindenképpen lenyűgöző, ha azt nézzük, hogy a közösségi háló mindössze 2004 óta létezik.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mi teszi az arcképes oldalt ennyire népszerűvé, annál is inkább, hogy a tőle kialakult függőség már nevet is kapott (FAD – Facebook Addiction Disorder).
Ha a Facebook valóban ennyire csábító, kell lennie valami extrának azokban a tevékenységekben, amiket ott végzünk, amitől úgy érezzük, hogy kapunk valamit. Ha górcső alá vesszük ezeket az aktivitásokat, talán kiderülhet, miért is beszélhetünk igazi függőségről a Facebook kapcsán. A Hongkiat ezzel kapcsolatos írását Tóth Ági fordította le Nektek.

Állapotfrissítés

Ha Te is aktív felhasználó vagy, akkor nagyon jól tudod, hogy egy állapotfrissítés rendkívül sokféle lehet. Vonatkozhat a helyre, ahol éppen vagyunk, egy lelkiállapotra, amit éppen érzünk, esetleg valódi mondandót is közzé tehetünk a hírfolyamunkban. Aztán vannak azok a felhasználók, akik nagyon szeretnének rejtélyesnek látszani, ezért ködös, homályos állapotfrissítéseket tesznek közzé, amit aztán az ismerősök találgatnak, vajon mit is jelenthet.

Ha választ szeretnénk kapni arra, hogy miért is görcsölnek az emberek ennyit egy-egy státuszfrissítésen, a válasz egyszerű: mert kommunikálni akarnak és beszélgetni. Közösségi lényként mindig is foglalkoztatott minket az, hogy a világ többi részével kapcsolatot teremtsünk.
Az állapotfrissítés pedig akkor fog elégedettséget és kielégülést kiváltani belőlünk, ha azt a társaink elfogadták (like-olták), vagy velünk egyező véleményt fogalmaztak meg egy-egy reakcióban. Titkon minden felhasználó arra vágyik, hogy a közlendőjére elfogadás és válasz érkezzen, és hiába tűnik egy kiírás nagyon is privátnak vagy belső gondolatnak, tisztában vagyunk vele, hogy a közzétételt követően barátaink interakcióba fognak lépni vele.
Pontosan ez az a tudatosság, ami arra késztet bennünket, hogy kikiabáljuk magunkból a mondandónkat, a sok like és komment pedig egyfajta jutalom, melyre kimondatlanul is vágyunk, hajtunk, a dolog pedig innentől kezdve ösztönössé válik.

Like és komment

Mint már fentebb is kifejtettük, a felhasználók többsége ezeket az aktivitásokat használja elismerése jeléül, ezzel adják a másik tudtára saját véleményüket, mely lehet egyező vagy ellentétes. A userek szomjaznak ezekre az elismerésekre, és idővel felismerik, hogy társaik is ugyanígy elvárják az ilyen jellegű bátorítást, elfogadást. Így tulajdonképpen önkéntelenül is rákattintanak a tetszik gombra egy-egy ismerős közzétett tartalmánál, csupán jó szándékból.

Kép forrása: the realist

Ahogy a mondás is tartja: Viselkedj úgy másokkal, ahogyan tőlük elvárnád, hogy veled viselkedjenek! Ez pedig hatványozottan igaz a közösségi hálón, hiszen kialakul egyfajta kölcsönös függőség az adakozó és a befogadó fél között: azért nyomunk a tetszik gombra és azért fűzünk kommentet a barátaink állapotfrissítéseihez, mert cserébe mi is ugyanezt várjuk el tőlük.
Félretéve a kölcsönösség kérdését, mindenképpen érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon minden egyes alkalom, amikor kifejezzük elismerésünket egy-egy kattintással, az valódi elismerést fejez-e ki? Tényleg azért kattintottunk, mert a közzétett tartalom vicces volt, vagy érdekes számunkra? A tudatalattink annyira ösztönösen vágyik az ilyen jellegű viszonzásra, hogy már-már nehéz különválasztani a valódi érdeklődést attól, amikor kizárólag a kölcsönösségre alapozva nyomunk a mágikus gombokra.
Ha a hírfolyamunkban olyannal találkozunk, ami tetszik, szellemes, megmosolyogtat bennünket, miért nem tudunk egyszerűen csak mosolyogni, és továbblépni? Miért kell a tetszik gombra kattintanunk? Erre a kérdésre nem létezik egyenes válasz.

Bejelentkezések (check-in)

A mobiltelefonok forradalmával és az okostelefonok megjelenésével egyértelműen mobillá vált a közösségi médiában való részvételünk is. Az egyetlen olyan tevékenység, ami kifejezetten az okostelefonokhoz köthető, az a check-in, hiszen a beépített GPS segítségével aktuális helyzetünk pontosan meghatározható – és közzé is tehető!

Bár a Facebookon ezelőtt is rengeteg olyan információt közöltünk magunkról, melyek veszélyesek is lehetnek ránk nézve, mégsem riadunk vissza attól, hogy ne csak legbelső gondolatainkat, személyes adatainkat tárjuk a világ elé, de akár azt is, hogy pontosan hol és kikkel tartózkodunk egy adott pillanatban. Itt azért felmerül a kérdés: vajon milyen kielégülést kapunk abból, hogy mások tudomására hozzuk, hogy kivel, hol vagyunk, és épp mit csinálunk?

Minden más jellegű állapotfrissítéssel egyetemben a check-in is arra szolgál, hogy többet áruljon el rólunk, arról, hogy milyen emberek vagyunk valójában. Azonban ez a tevékenység mégis többet jelent, hiszen ez nem gondolatokat, hanem cselekedeteket közöl; azt mutatja meg, hogy a posztoló adott pillanatban fizikailag hol van és mit tesz, a tettek pedig mindig többet árulnak el a szavaknál!
De más okai is vannak, hogy a felhasználók kényszert éreznek a bejelentkezésekre. Van, aki egyfajta naplózásra használja ezt, hogy később is vissza tudjon emlékezni bizonyos élményekre és eseményekre, mások pedig azért teszik közzé, hogy hol tartózkodnak, hogy az esetlegesen a közelben tartózkodó ismerősök erről tudomást szerezzenek.

Fotók

Azt szokták mondani, hogy egy kép többet mond ezer szónál. Valójában semmi sem árul el többet rólad, mint a fotók, amiket profilképként használsz, és azok a képek, melyeket bizonyos időközönként az üzenőfaladon közzéteszel.
Tulajdonképpen ha összehasonlítjuk a check-in-t és a fotók közzétételét, akkor ez utóbbi az, ami valódi bizonyítékot ad rólunk, a létezésünkről. Hiszen a szavak csak szavak, egy bejelentkezés is lehet „hamisítvány”, de egy fotó? Amikor megosztunk egy fotót magunkról a Facebookon, akkor mutatjuk meg a leghihetőbb módon azt, hogy valójában kik is vagyunk.
Azonban ha pszichológiai aspektusból nézzük a dolgot, akkor a fotók közzététele egyfajta manipuláció arra nézve, hogy hogyan szeretnénk láttatni saját magunkat más emberek szemében. Lényegében festünk vele magunkról egy olyan képet, amiről azt reméljük, hogy másoknak tetszeni fog.

Talán szeretnénk menőnek, vagy viccesnek tűnni, ezért kifejezetten ilyen tulajdonságokat sugalló fotókat teszünk közzé. Ha ezt a vonalat szeretnénk erősíteni barátainkban, arra a fotók posztolása talán a legjárhatóbb út.
Mindazonáltal továbbra is vigyázzunk arra, hogy mit osztunk meg saját magunkról, legyen az akár csak egy gondolat, egy bejelentkezés, egy kapcsolati státusz, egy komment, amit egy adott témához fűzünk, vagy egy szituáció, melyben lencsevégre lettünk kapva: ügyeljünk arra, hogy ha ez a barátainknak szól, akkor valóban csak nekik szóljon. A fentiek tekintetében pedig javasolt mindenkinek újra átgondolnia, hogy kivel mit oszt meg, és annak megfelelően módosítani adatvédelmi beállításait is!