Dotcom biznisz kisvállalkozói szemmel – kezdőknek

Közzétéve: 2012. július 30.

Ritkán adódik lehetőségünk vendégíróknak lehetőséget adni blogunkban, de a mostani felajánlásnak nagyon örültünk. Az alábbi blogbejegyzést kedves barátunk, Szatzger Ákos írta, összegezvén az elmúlt egy év tapasztalatát, melynek során elindított és lassan sikerre is visz egy olyan vállalkozást, melynek bevezetésében nagyban támaszkodott az online marketing eszközeire. A cikket minden változtatás nélkül közöljük, érdemes elolvasni, mert rengeteg nagyon hasznos dolgot ismerhettek meg belőle.

Cégünk közel egy éves. Mindig szerettem tanulni, de, hogy megugorjam azt lécet, amit a Google és a Facebook az elmúlt 12 hónapban tett a kisvállalkozásom elé, az egy életre elegendő tanulási folyamattal is felér…

Elektromos kerékpár blog

Három diploma, 15 év multinacionális felsővezetői tapasztalattal, és egy kis kezdőtőkével a középkorúak válságát is megszenvedve elhatároztam, hogy vállalkozó leszek. Pár éve hobbi szinten tanulmányoztam a termékemet, az elektromos kerékpárokat, és úgy döntöttem, hogy mivel Magyarországon ez még gyerekcipőben jár, majd én leszek az, aki megváltja a világot, és elterjeszti majd ezt széles-e vidéken.

A termékcsoport jó, sikerült pár kemény tárgyalás után a megfelelő beszállítói hátteret is megtalálni, tehát minden készen állt, hogy beinduljunk – már csak a vevők hiányoztak. És itt egy nagyon fontos fejezethez érkeztünk, ugyanis el kellett döntenünk, milyen csatornákon jussunk a vevőkhöz; legyünk csak nagykerek (célcsoport a kerékpár boltok) vagy áruljunk közvetlenül a végfelhasználóknak, hiszen mindkét esetben eltérő kommunikációs eszközt kell választani. Hibrid megoldást választottunk; minden esetben a végfelhasználókat célozzuk, de mivel az egész országot le kell fednünk a szolgáltatásunkkal, minden megyeszékhelyen van szerződött alvállalkozónk is, akik a mi webboltunkat és blogunkat használják referenciának. Ez a kettős felhasználás nem tette egyszerűbbé a helyzetet…

De hogyan szerezzünk látogatókat?

Hol lehet a legtöbb ügyfelet a legkisebb költséggel elérni? Igeeen, az interneten!

Mivel ismerőseim szerint is grafomán vagyok, a termékkörhöz kapcsolódó blogot nem volt nehéz tartalommal megtölteni. Kínosan ügyelek rá, hogy a blog ne rólunk, a kereskedőről szóljon, hiszen arra ott van egy másik domain-en futó webbolt. A portálon minden ott van, ami az ebike-okkal (így hívják a terméket angolul) kapcsolatos, és a felhasználókat érdekelheti. De természetesen senki nem akadályoz meg abban, hogy a webboltra mutató linkeket, bannereket és néha PR cikkeket helyezzek el! Mivel a termék sokkal elfogadottabb a nyugati vásárlók körében, mint itt nálunk, elhatároztam, hogy kétnyelvű hírportált fogok létrehozni, és az angol nyelvű forgalom majd jól elviszi a hátán az egészet, hogy a magyar google találati listán előkelő helyet szerezzünk. Ez egyébként jó ötlet volt, mert a látogatók több, mint fele angol nyelvű, és szeretnek minket, mert nem csak híreket olvashatnak nálunk, de a legújabb, legteljesebb körű hírforrást találják meg – köszönhető annak, hogy sosem sajnáltam az időt, hogy egy-egy hírt, technológiai újdonságot részletesen megvizsgáljak, mielőtt írok róla. Hiába, ez a szenvedélyem is, nem csak sima munka…

Imádom a google-t. De tényleg. Felhasználóként szinte minden alkalmazását használom a hírgyűjtőtől az apps-ig. És üzlettulajdonosként gyűlölöm. Nem kérek sokat, csak azt, hogy díjazza az erőfeszítéseimet, mutassa meg a potenciális ügyfeleimnek a szuper termékemet, a gyönyörű weblapjaimat, persze nem tolakodóan, csak ha érdeklődnek iránta. Sajnos ez nem ilyen egyszerűen működik… Több hónapomba került, mire a blogban megtanultam gugliul írni – azaz a megfelelően fogalmazni, hogy a kulcsszavaim (de utálom ezt a szót; aki dolgozott velük, tudja miért), megfelelő előfordulásai biztosítsák a találati listán az előkelő helyezést. Menet közben kitanultam, hogy a google hogy rangsorolja a weblapokat, a vetélytársaim weblapját elemeztem, linkekért hajtottam, de forgalom nélkül az egész semmit sem ér…

Még jó, hogy a besocial.hu tulajdonosai között van ismerettségem… 😉 Ritkán fogadok el tanácsokat másoktól (mert ugye magamtól is elég okos vagyok ám!), de itt a vállalkozásom legjobb tanácsát kaptam: „Menj a facebook-ra!”  Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy kitárulkozós típus, már az iwiw-nél se nagyon mentem vissza a profilom elkészítése után. De nagy unszolásra regisztráltam, elkezdtem a hirdetéseket és egy év után elmondhatom: élvezem a facebook-on való munkát!

Nem volt könnyű a kezdet. Nem volt konkurencia, akinek a követőit megcélozhattam volna, így a zavarosban kezdtem el halászni. Hirdetésekkel a kerékpárosok között toboroztunk, de a hardcore biciklisták nem tolerálják az elektromos hajtás használatát, mert sportszerűtlennek tartják. És erről persze szívesen nyilatkoznak is, és a facebook szabadsága, hogy közvetlen kommunikációt tesz lehetővé, pillanatok alatt kellemetlen helyzetbe terelheti a kommentálást. Az első negatív megjegyzések után napokat nem aludtam (ilyen direkt konfrontációkkal még sosem találkoztam), de mára megtanultam bizonyos távolsággal kezelni a beszólogatásokat. A rajongókat tehát már nem ebből a körből szerezzük, hanem a valódi célközönségünkből, de bizony jó pár hónapnak el kellett telnie, mire a facebook hirdetési célzást is megtanultam.

A facebook publikálásnak (mit, mikor) komoly szabályai vannak, de én azt ajánlom, ezt mind felejtsd el. Hétvégén erősebb jelenlét kell, mert a kimenő üzenetek 20-30%-kal több emberhez jutnak el, de minden lap egyedi, bátran kísérletezgess, aztán az Insights adatokat töltsd át excelbe, és nézd meg, mikor ér el az üzeneted a legtöbb emberhez.

Nagyon szűk a határ a szórakoztató és a marketing jellegű tartalmak között. A lap indulásakor 20/12/6/2-es szabályt alkalmaztam, azaz heti 20 posztom volt, amiből 12 szórakoztató (youtube, vicces képek, bringás segédeszközök), 6 az elektromos kerékpárral kapcsolatos blog bejegyzés, 2 pedig hirdetés jellegű, amely a webboltba vitte a forgalmat. Ha átléped a reklám/hasznos tartalom határt, akkor ezt a követők gyorsan lereagálják; pillanatok alatt vérszívó kereskedőnek kiáltanak ki.

Érdekes, hogy az idő és a rendszeres kommunikáció hogy meg tudja változtatni az emberek hozzállását. Egy év után elértük, hogy a facebook követők már azt várják, hogy az elektromos kerékpáros oldal csak és kizárólag ilyen posztokból álljon. Nem jönnek a lájkok már a „sima” kerékpáros tartalomra, miközben az ebike cikkek olyan megosztásokat produkálnak, ami szinte leírhatatlan; a csúcs az volt, amikor még 2000 facebook rajongónk volt, és egy blog cikk egy nap alatt 700 megosztást produkált – és csak a facebookon kommunikáltuk a cikk megjelenését. Jó, ehhez kellett az Audi is… 😉

Legyen itt pár száraz tény: Jelen pillanatban több, mint 3000 követőnk van, de a cikkeink a megosztások és a facebook hirdetések révén 50.000 emberhez érnek el. A blog forgalmának felét a Facebook posztok adják. A többiben a google kereső, az Adwords kampányok, az általunk készített youtube videók, a számos helyre elhelyezett linkek és a hírlevelek segítenek. Azt hiszem, hogy a facebook forgalomgeneráló hatásától ennél többet elvárni nem lenne fair!

És hogy szeretik-e a facebook követők, amit csinálunk? Ha a számoknak hinni lehet, akkor igen. Folyamatosan 10-15%-os talking about értéket produkálunk (hirdetés nélkül!), és már elértük azt, hogy van már organikus növekedésünk is, bár ez a termék elfogadottsága miatt nagyon alacsony. Indiánosan tuti többet értünk volna el, de számomra a korrekt üzletvezetés az egyik legfontosabb dolog.

facebook insights adat az elektromos kerékpárokhoz

És, hogy mit jelent ez a forgalom üzletnek? Ne legyünk szégyenlősek, azért végezzük a munkánkat, hogy árbevételt és profitot generáljunk. A mi eladásunk motorja a webbolt, amit gyakorlatilag a blogból, a google-ból, a facebookból jövő direkt forgalom illetve a fizetett Adwords hajt. A magyar webboltok konverziós készsége (hány %-a lesz a látogatóknak végül vásárló) a legújabb felmérések szerint 1…2% között van. Ki-ki kiszámolhatja, hogy a facebook generálta forgalom mekkora árbevételt jelent… 😉

Végezetül pár jó tanács,

hogy könnyebben végigjárhasd az utat, amit én is tettem:

– mielőtt facebookra mennél vagy megcsinálod a weblapod, tessék szépen végiggondolni, ki a célközönség. És ezt valahogy próbáld is ki, mielőtt élesben rajongókat toborozol. Ez egyszerűnek hangzik, de hidd el, hónapok fognak rámenni, mire képbe kerülsz majd…

– tartalom, tartalom, tartalom. Rakhatsz eléje mindenféle jelzőket: prémium, egyedi, szórakoztató, megnevettető, elcsodálkoztató… Mindegy hogy hívod, de minőségi legyen!

fejlessz kötél idegzetet. Aki a facebook kommunikációt végzi a cégnél (ha kisvállalkozásod van valószínűleg Te magad), készüljön fel mindenféle negatív visszacsatolásra, és tanuld meg kezelni őket. Az állandó jelenlét is fontos, bár a facebook időzítési funkciójával már előre feltervezheted a posztjaidat, így nagyobb a szabadság. Apropó szabadság: a fenti ábrának a közepén egy hét szabit vettem ki… A reach (elérés) a korábbi 50.000 emberről 5.000-re ment le, de egy hét után visszatornáztuk…

– tanuld meg a facebook használatát és a google működését. Ha ezzel nem vagy tisztában, akkor nem fogsz tudni jó posztot vagy blogbejegyzést írni, és így drága lesz a facebook/weblap működtetése, mert a hiányzó forgalmat sajnos meg kell vásárolnod.

használd a technológiát! Nem kell szuperembernek lenni, hogy a rajongói kérdésekre válaszolj. Tessék a mobilodra figyelmeztető emailt beállítani, és akkor onnan is tudsz majd gyors válaszokat küldeni. És mindent mérj; a Google Analytics megismerését se hagyd ki a tanulási folyamat során!

– tervezd meg előre a webes szereplésed költségeit! Egy facebook rajongó nekünk 15-60 Ft-ba kerül (attól függően, hogy milyen jól tudunk célozni), egy posztra durván 10-20%-uk reagál (hacsak nem osztod meg többször), egy adwords kattintás viszont 6-12 Ft-ba kerül. Ebből már szépen kijön, milyen összeget kell elkülönítened a tervezett forgalomhoz… Persze ha jól teszed a dolgod a facebook rajongód megmarad és többször is fogadja az üzeneted, a google adwords viszont egyszeri, de közvetlen érdeklődőt szállít… Döntsd el mi kell az üzletednek!

Sok sikert kívánok a „dotcom bizniszed” felépítésében!

(Bocsánat a bejegyzés hosszúságért; én mondtam, hogy az ismerőseim szerint grafomán vagyok… 😉 )

——-

Eddig tartott a cikk és ha ezt a sort is olvasod még, akkor reméljük, Neked is tetszett. Ha így volt, jelezd ezt felénk a Like, vagy a Megosztás gomb megnyomásával, bátorítsuk Ákost a következő bejegyzésre! 🙂
Update: már el is készült a folytatás, itt olvashatjátok: https://besocial.hu/2012/08/hogy-toltsuk-meg-a-facebook-oldalunkat-erdekes-tartalommal-21/