Hírlevélküldés az alapoktól – Lista létrehozása

Közzétéve: 2011. szeptember 08.

A hírlevélküldőben történt regisztráció után következő fontos lépés a lista létrehozása. Ez a lista tartalmazza a neveket, email címeket, illetve számos egyéb adatot, amit tárolni szeretnénk a feliratkozókról.

Már itt is segítséget kapunk a rendszertől, hiszen akár egy videón is megnézhetjük hogyan kell ilyen listát létrehozni.

A lista létrehozásához mindenképpen meg kell adnunk néhány alapvető adatot.
Ilyen például a lista neve. Fontos, hogy még csak véletlenül se adjunk olyan nevet a listának ami negatív lehet, Pl.: „Akik soha nem vesznek semmit”. Ha elfelejtjük javítani az adatmódosítási vagy a leiratkozási form-nál, ezt a nevet fogják látni az abban szereplő tagok. :/

Szintén fontos a feladó neve és címe. Itt ajánlott olyan e-mailt megadni amit rendszeresen ellenőrzünk, hiszen adott esetben tényleg küldhet választ a korábbi címzett.

Ne felejtsük el emlékeztetni az adatbázisunkban szereplőket, hogy mikor és hogyan kerültek a listára. Ezt ne csak azért tegyük meg mert másképp nem lehet továbblépni, hanem azért is mert jó ha tudják az emberek ezeket az információkat.

Érdemes még beállítani, hogy kapjunk e-mailben értesítést ha fel- vagy leiratkozás történik a listán. Jó ha szemmel tartjuk mi történik. 🙂

A mentésre kattintva máris 2 lehetőség áll előttünk. Mi az adatbázis importálását javasoljuk következő lépésnek:

Nagyon sok lehetőség közül választhatunk az adatok feltöltéséhez. A példa során egy Excel táblázatból másoltuk ki és illesztettük be az adatokat, de természetesen a többi megoldás is ilyen könnyen kezelhető. Egyszerűen jelöljük ki a bemásolandó cellákat az Excel-ben és illesszük be a megfelelő helyre a Mailchimp felületén. Egy jótanács: ha szeretnénk valamikor „Kedves >>Keresztnév<<!” jellegű megszemélyesítést, akkor a listában mindenképp kezeljük külön a kereszt- és vezetékneveket!

A beillesztés után máris fel fogja ajánlani a rendszer az oszlopok neveit, amire utána természetesen nem csak szűrni tudunk majd, hanem a későbbi perszonalizációnál is hivatkozhatunk rá.

A lista feltöltése után máris látni fogjuk ha esetleg hibás volt valamelyik cím (pl. xy@email vagy xy@email,hu vagy xy@ímél.hu), ezeket automatikusan kiszűri nekünk az alkalmazás.

Szintén itt látjuk majd a lista használata során fontos eredményeket is. Feliratkozás, leiratkozás, megnyitási és kattintási arány stb.

A lista tagjainál csillagok jelölik majd, hogy mennyire „értékesek”. A csillagok jelentése:

*: negatív érték, leiratkozott tag, vagy ún. soft bounce (visszapattant e-mail)
**: semleges értékelés, soha nem nyitott meg e-mailt, így nem is kattintott, vagy egy új tag
***: megnyitotta az e-mailt, minimális aktivitás
****: megnyitotta az e-mailt, több aktivitást mutatott (kattintott a linkekre)
*****: megnyitotta az e-mailt, a legnagyobb aktivitást mutatta

A következő bejegyzésben feliratkozási formot hozunk létre ehhez a listához. Ha nem szeretnél lemaradni, mindenképpen töltsd fel addig a listádat a Mailchimp fiókodba!
Ha elakadtál valahol, kérdezz bátran, akár itt, a hozzászólásokban, akár email-ben. Ha pedig hasznos tanácsokat kaptál tőlünk, ne felejts el a Tetszik-re nyomni. Neked csak egy kattintás, nekünk viszont sokat számít. 😉